Gyerek vagy felnőtt?

„Hogyan tudjuk pedagógusként és szülőként segíteni, hogy a felnőtté válás kamasznak, szülőnek, tanárnak egyaránt nagy feladványokat rejtő időszaka minden területen a lehető legharmonikusabb legyen? Hogyan lehet az aránytalanságok idejét »túlélni«?

Meddig tart a kamaszkor?

Szülőként sokszor feltesszük ezt a kérdést, amely azt jelzi, hogy legtöbbször úgy tekintünk a kamaszkorra, mint egy minél előbb átvészelendő időszakra, amelyben — a tapasztalt szülőtársak szerint is — nem tehetünk egyebet, mint kivárunk.

(...)

Ahogy Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató fogalmaz: »a felnőtt kezébe tudja venni az énjét, elboldogul a korlátaival, képes lesz az erősségeire támaszkodni, uralni tudja a bensejében feltörő ellentétes érzelmeket, vágyakat, indulatokat. Felelősségvállalás, önálló életvezetés minden tekintetben, sőt, másokért való felelősségvállalás és áldozatvállalási készség. (...)«

Néha gyerek, néha felnőtt

Persze azt könnyű megérteni, hogy a gyerekemben ott van a gyerek is, akit évek alatt megismertem, és ébredezik egy felnőtt, akit jó volna ismerni. De honnan tudjam, hogy mikor hogyan közelítsek hozzá? Mikor igényli, hogy szülőként gyámolítsam, és mikor szeretné, ha felnőtt társként látnám? Balkuné Szűcs Emese szerint jól megalapozott gyermek-szülő kapcsolatokban a serdülőkori változások az élet természetes velejáróiként zajlanak, a gyermek képes jelezni szülője számára igényeit, aki fogékony ezekre a jelzésekre. A döntéshelyzetekben mérlegelnünk kell gyermekünk egyéni adottságait, belátó képességét. (...)

Mindannyiunk fejében létezik egy kép az ideális fiatal felnőttről, amilyennek gyermekünket vagy tanítványunkat is álmodnánk. De vajon az álmaink reálisak? Mit tehetünk, ha valamelyik területen — akár gyerekünk, akár saját magunk igényei és félelmei miatt — úgy tűnik, elmarad a kamasz a felnőtté váláshoz vezető fejlődésben? Hogyan vehetjük ezt észre?”

A folytatás olvasható az októberi Képmásban!