Gyurcsányék végleg otthagyják a parlamentet

2016. október 10. 09:14

Végleg kivonulnak a parlamentből a DK képviselői - döntött a párt vezetősége hétvégén az Index információi szerint. Csak a kétharmados szavazásokon vesznek részt a képviselők, mert matematikailag szükség van rájuk, ha az ellenzék le akarja szavazni a Fidesz törvényjavaslatait. A Népszabadság felfüggesztése lehet a döntés kiváltó oka.

2016. október 10. 09:14

A DK elnöksége a Népszabadság felfüggesztése után összeült, és úgy döntött: mostantól nem vesznek részt a parlament munkájában: „nem vesznek részt az üléseken és a bizottsági munkákban, nem hallgatják végig a napirend előtti hozzászólásokat, nem járnak be szavazni sem” – írja az Index. A lap szerint hivatalosan hétfőn jelentik be a bojkottot. A frakciót Gyurcsány Ferenc pártelnökön kívül Vadai Ágnes,Varjú László és Oláh Lajos alkotja.

Ezért pénzbüntetést szabhat ki rájuk a házelnök, de ez nem probléma. Elvileg egy év tétlenség után is megszűnik a mandátum, ezért majd évente egyszer fognak valamiről szavazni a DK-s képviselők. A kétharmados szavazásokon biztos részt vesznek majd, hiszen matematikailag szükség van rájuk, ha az ellenzék meg akar akadályozni egy-egy fideszes törvényjavaslatot.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 268 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2016. október 11. 07:49
Nem hagyják ott!!! Csak nem járnak be a '''munkahelyükre'''' de a lóvét felveszik.
táltos
2016. október 10. 19:18
Még hogy a választók "okosak". Senkinek nem esett még le, hogy nem 2002 után, hanem 2006 ősze után és csak a Lotyaszájú felszólalásait bojkottálta a Fidesz.
Hunyadi Mátyás
2016. október 10. 15:28
Egy fenét hagyják ott. Pontosan annyit fognak hiányozni mint eddig.
OberEnnsinnen
2016. október 10. 13:49
"A DK elnöksége a Népszabadság felfüggesztése után összeült, és úgy döntött: mostantól nem vesznek részt a parlament munkájában:" Ez már majdnem ugyanaz, mint: illegalitásba vonulnak. Vajon mi lesz a neve az illegalitásban Gyurcsány Ferencnek? Vadai Ágnesnek? Tippeljünk...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!