A CETA-t támogató elitek továbbra is szembemennek az emberek akaratával

2016. október 31. 16:34

Ijesztőnek tartjuk, hogy az egyezmény mögött álló elitek szinte bárkit képesek „megdolgozni” azért, hogy akaratukat keresztülvigyék, figyelmen kívül hagyva európai emberek millióinak véleményét és érdekeit.

2016. október 31. 16:34
Gyöngyösi Márton
Gyöngyösi Márton
Jobbik.hu
„A Jobbik Magyarországért Mozgalom sajnálattal értesült arról, hogy végül a CETA ellen sokáig tiltakozó vallon parlament is elfogadta a Kanada és az Európai Unió között kötendő szabadkereskedelmi egyezményt. Ijesztőnek tartjuk, hogy az egyezmény mögött álló elitek szinte bárkit képesek »megdolgozni« azért, hogy akaratukat keresztülvigyék, teljesen figyelmen kívül hagyva európai emberek millióinak véleményét és érdekeit.
 
Ismert, hogy a CETA az Amerikai Egyesült Államokkal már most szoros gazdasági együttműködésben lévő Kanada és az Európai Unió között egy olyan közös gazdasági teret hozna létre, melyben lehetővé válna az európai sztenderdeknek nem megfelelő termékek árusítása is, így például a génmódosított élelmiszereké, a tőkés társaságok pedig választott bíróságokon szerezhetnek érvényt az egyedül a profitmaximalizálást szem előtt tartó érdekeiknek. A nemzetállamok szuverenitását csorbító egyezményt sokan a TTIP előszobájának is tartják.
 
Tekintve, hogy a CETA-t az EU összes tagállama kormányának ratifikálnia kell, bízunk benne, hogy lesz olyan kormány, mely nemzete érdekeit előtérbe helyezve meg tudja majd akasztani a folyamatot. Felszólítjuk egyúttal a CETA-t minden kockázata ellenére is támogató magyar kormányt: ne csak retorikájában folytasson gazdasági szabadságharcot, hanem nézzen szembe eddigi tévedésével és ne támogassa a CETA-t!”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 76 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mokány
2016. november 01. 16:18
Az usa transzatlanti gyarmatainak kiszipolyozása új fordulatot vesz. (Amit azelőtt Európának hívtak.) Nem véletlenül háromszorozza katonáinak számát a térségben.
mokány
2016. november 01. 15:57
No CETA. Irány a Kossuth-tér. A csillagokat az eu-s zászlón az átlók mentén elhelyezni.
kukagyerek
2016. november 01. 09:58
Orbán és bandája teljesen kiszolgáltatja az országot az idegen "keselyűknek" (mert ezzel is a bandája zsebei híznak). Az elállatiasodott és teljesen elgerinctelenedett fidesz-paraszt (és fidesz-proli), meg most készül éppen imádkozni érte. Ilyen a világon nincs! (Vagy mégis?)
csuka
2016. november 01. 09:33
A CETA-t támogató elitek hazaárulók.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!