A Gutenberg téri al-Aksza mecset

2016. szeptember 04. 09:17

Talán érdemes lenne megkérdezni, mire is költi a kormány a súlyos tízmilliárdokat terrorelhárítás címén.

2016. szeptember 04. 09:17
Torba Tamás
Magyar Nemzet

„A főváros VIII. kerületében, a Gutenberg téren iszlám kulturális központ jön létre. Az intézménynek otthont adó, több mint 550 négyzetméteres helyiséget 30 millió forintért adta el a kerületi önkormányzat egy magánszemélynek, aki a jelek szerint továbbadta a kulturális központ létrehozójának, a Jótékonysági Béke Alapítványnak.

(…)

Iszlám kulturális központot annak idején Hollandiában is létrehoztak, megépítve a jeruzsálemi al-Aksza mecset mását, ahol aztán mindennapos vendégnek számítottak a radikális hitszónokok, komoly fejfájást okozva a holland terrorelhárításnak. A Gutenberg téri központ ügyében feltűnően hallgat az önkormányzat, és eddig az illetékes nemzetbiztonsági hatóság sem nyilatkozott. Utóbbinak nem is az a dolga. Ámbár a média tele van különféle, a hazánkat fenyegető terrorveszélyt taglaló nyilatkozatokkal. Nem telik el nap, hogy a miniszterelnök nemzetbiztonsági főtanácsadója ne tűnne fel a képernyőn ebben a tárgyban. Talán érdemes lenne megkérdezni, mire is költi a kormány a súlyos tízmilliárdokat terrorelhárítás címén.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 111 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ferimekegi
2016. szeptember 04. 22:23
cutcopy "Ez viszont egy rabbiképző mellett lenne úgyhogy az izraeli elhárítás" Te valamilyen magas rangú fideszes lehetsz! Tudsz valamit. Akkor igazak azok apletykák is hogy 6 ezer izraeli katona állomásozik az országban? És 2006-ban azért hiányzott az azonosító mert nem magyar rendfenntartók is voltak az őrjöngő rendőrbűnözők között?
ferimekegi
2016. szeptember 04. 22:23
cutcopy "Ez viszont egy rabbiképző mellett lenne úgyhogy az izraeli elhárítás" Te valamilyen magas rangú fideszes lehetsz! Tudsz valamit. Akkor igazak azok apletykák is hogy 6 ezer izraeli katona állomásozik az országban? És 2006-ban azért hiányzott az azonosító mert nem magyar rendfenntartók is voltak az prjöngő rendőrbűnözők között?
korona
2016. szeptember 04. 18:16
Minek MO-nak rabbiképző? Olyan sok itt a zsidó? Ha jól tudom, istentiszteletet csak akkor végezhetnek, ha legalább tízen vannak. Talán ennek a kevés zsidónak elegendő lenne, ha a rabbijaikat Izraelben vagy az USA-ban képeznék. Vagyis: hány zsidó is van PONTOSAN Magyarországon? Ja, hogy a SZÁMUKAT TITOKBAN KELL TARTANI? Miért?
kjkj945
2016. szeptember 04. 18:12
de a Rabbit az egy állat. de a bóher ha jól tanul rebe lesz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!