Neal Stephenson: Seveneves – A hét Éva

„Ami a leginkább meglepő, az ember egy idő után izgulni kezd. Nem is akármin: izgulunk, hogy sikerül-e egy pályamódosítás, egy javítás, egy kilövés. Hamarosan azért falja az ember az oldalakat, mert hihetetlenül kíváncsi: hogy fog fennmaradni ötezer évig az emberiség az űrben, amikor szemmel láthatóan ötven évet sem lenne képes kibírni. Milyen furfangos megoldásokra, milyen önfeláldozásra, milyen zseniális ötletekre van szükség, hogy átvészeljenek az űrbéli emberek egy-egy újabb veszélyes szituációt. A regény legnagyobb ereje szerintem a második részénél kezd megmutatkozni, akkor lesz egyre szorongatóbb a helyzet. A szereplőknek a kétévnyi felkészülés után élesben is meg kell mutatniuk, mire képesek, és nem hibázhatnak. És ha mindez nem lenne elég, hamarosan az emberi tényező is akadályokat gördít az útjukba: mert míg egy űrbéli sziklatömbnek ki lehet számítani a pályáját, addig az embereknek nem. Így aztán mire eljutunk a második rész végére, az izgalom a tetőfokára hágott, nem bírjuk letenni a könyvet, és kikerekedő szemekkel olvassuk, mi is lesz a megoldás, amit Stephenson kínál.

Viszont ezután kezdődnek csak a bajok a könyvvel. Spoiler nélkül legyen elég annyi, hogy a harmadik rész megmutatja az emberi erőfeszítés gyümölcsét, viszont míg előtte egy roppantul feszült és izgalmas részt olvastunk, most egy hosszú és unalmas leírással indít, amitől megbicsaklik az olvasás. Ráadásul itt már nincs meg az a feszültség, ami a Föld pusztulása és az emberiség űrbe költözése során felépült. Persze, érdekes ez a rész is a maga nemében, és vannak kifejezetten jó pillanatai, de mivel nincs meg az izgalom, ezért aztán sokkal inkább előkerülnek azok a hibák, amik egyébként az egész könyvre jellemzőek. Mert hát vannak ugyan karakterek, de karakterdrámára senki se számítson, és ha valaki a Föld pusztulásának lelki hatásáról szeretne olvasni, az se a Sevenevest vegye le a polcról. Emellett pedig, ami engem különösen zavart, Stephenson is egy számomra idegesítő klisével élezi ki a regénybeli konfliktust: nevezetesen, hogy a politikusok mindig csak rosszat akarnak. De nem is ez a jó megfogalmazást: mindig önös érdekeiket nézik, ezzel pedig veszélybe sodorják a tudósok munkáját, ezáltal a nagyobb célt is. Nem baj, hogy nem értjük, egy politikus pontosan miért is cselekszik a józan ész ellen, fogadjuk el, hogy a politikusok mindig kártékonyak, a tudósok pedig mindig a jó ügy oldalán állnak. Igazi sci-fi írói hozzáállás, csak kissé unalmas egy idő után.

Szóval ez a Seveneves – A hét Éva: egy hatalmas Odüsszeia, ahol az emberiség fennmaradása a tét, óda a civilizáció tudományos leleményéhez, útmutató az űrbeli élethez, egy kissé klisés konfliktusokkal teli történet az emberi helytállásról és önfeláldozásról. Grandiózus regény, a maga nemében talán egyedülálló. Bátran tudom ajánlani mindenkinek, akit vonz az űr, és nem riad vissza a tudománytól. Nehéz, hosszú könyv, nem tökéletes könyv, de egyszersmind olyasmi, amit szerintem minden sci-fi olvasónak a kezébe kell vennie, sőt, akár olyannak is, aki nem olvas egyébként sci-fit, de érdekli, hová tart az emberiség, hangozzon ez bármennyire is klisésen. Mert a jövőnk odakint van, még akkor is, ha ez bizony áldozatokkal jár.”