Egységes stílus: Demeter Zoltán 2015-ösei

2016. szeptember 15. 10:27

A friss évjárat száraz borai mellett az aktuálisan forgalomba kerülő pezsgőt és édes tételeket is megkóstoltuk, de 1-2 meglepetés is szerepelt a sorban.

2016. szeptember 15. 10:27
Milotta László
Borrajongó

„A tokaji borász elmondta - ahogy az április látogatás során is -, hogy a 2015-ben nagy lehetőséget lát: a kedvező évjárat és a megfelelően alkalmazott technológia együttállásának köszönhetően sokra hivatott száraz borokat zárt palackba. Demeter Zoltán elmondása szerint hosszú évek tapasztalata van a megfelelő technológia kialakítása mögött, amely meglehetősen összetett tényező, és éppen úgy beletartozik a leszedett szőlőbogyók megfelelő hűtése, feldolgozása, az ideális időben és mennyiségben hozzáadott kén, mint a maradékcukor szerepének felismerése a stílus kialakítása szempontjából. Kiemelt célkitűzés, hogy végül olyan bor kerüljön a fogyasztó elé, amelyből szívesen kér még egy pohárral az első elfogyasztása után.

»Ami magukat a borokat illeti - bár persze nagyon fiatalok még - , a kóstolás alapján úgy tűnt, hogy talán soha nem képviseltek ennyire egységes stílust. Az egyes dűlőszelekciók persze érezhetően hordoznak különböző jellemvonásokat, de a kijelölt fő irányvonal megegyezik. A cél olyan borok elkészítése volt, amelyek a termőhely bemutatása és az elegancia mellett jól ihatóak, a pohár újratöltésére csábítják a fogyasztót, a komplexitás önmagában ugyanis kevés, ha a kóstoló nem inna szívesen még egy pohárral a borból« - írtam áprilisban, és az egységes stílus most is ugyanúgy megmutatkozott. A preferenciáim viszont a száraz sor 1-2 borát illetően a jelenlegi állapotuk alapján a korábbihoz képest eltolódtak.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!