Kétfarkú fegyver – avagy mit érdemes elviccelnie és mit nem egy politikusnak?

„A Kutya Párt azzal, hogy a politizáló közélet homlokterében álló témához nyúl, közelebb kerül és összevethetővé is válik a többi ellenzéki párttal, illetve azok teljesítményével. A kétfarkúak ellen-plakátkampánya tavaly jóformán az egyetlen ellenzéki politikai cselekvésként értelmezhető válasz volt a kormányzat migrációval kapcsolatos állásfoglalásaira. Idén pedig, bár végre már a többi ellenzéki párt is ringbe száll és kampányhadjáratot indít az októberi népszavazás ürügyén, az előzetes adatok tanúsága szerint a Kétfarkú Kutya Párt többet fordít majd náluk erre a célra.

Ezek alapján az emberben könnyen kialakulhat az a kép, miszerint egy viccpárt végzi el a »komoly« ellenzéki pártok munkáját. Kovács Gergely, a kétfarkúak elnöke ennek kapcsán egy interjúban meg is jegyezte: »Nem bánnám, ha az ellenzéki pártok csinálnák (…) az ellenkampányt. Nagyon úgy tűnik, hogy ők ezt nem csinálják, vagy nem alkalmasak, vagy nem képesek rá.«

Kérdés viszont, hogy az ellenzéki pártok számára követhető, illetve követendő-e a Kutya Párt taktikája. Érdemes lenne-e eltanulniuk egy s mást a komoly pártoknak a viccpárttól? Egyik oldalról a válasz persze igen: jó lenne, ha a demokrata ellenzék pártjai tudnának (avagy akarnának) hasonlóan kreatív és főként hasonlóan intenzív kampányokat folytatni, illetve figyelemfölkeltő és maradandó politikai akciókat csinálni. Ez azonban a kétfarkúaktól függetlenül is fölvethető: a kampányolás, a látványos akciózás a politika hagyományos eszköztárába tartoznak, ilyenformán pedig nem a Kutya Párttól számítanak innovációnak, hanem a többiektől fájó hiányosságnak.”