Drága barátaim, megint házhoz megyek a pofonért
Én nem akarok egy pukkancs, sértett, nárcisztikus, hazudozós, bosszúálló, populista elnököt.
Van-e szebb gesztus, mintha az ország második embere széttárja karját, csuklóján talán megvillan közben milliós karórája, és 6 év kormányzás után közli: nem tudtuk megoldani.
„Tehát Lázár széttárja kezét, és közli, hogy az integráció sikertelen. És nyilván ebben igaza is van, hiszen amit el se kezdtek, nem történik, nincsen, az bizony sikertelen.
Az elmúlt 25 év politikájában ugyanis a cigányság felzárkóztatására, a szegénység csökkentésére, a szakképzésre, felnőttképzésre szánt pénzt rendre ellopták. Odaadták embereknek, akik zsebre rakták, cserébe pedig szállították a választásokon a cigányok egy részének szavazatait a pártoknak. Miközben a cigányság valós érdekeit képviselő párt nem nagyon járt a magyar parlamentben, de azt majd minden párt elmondja, vagy suttyomban odasúgja a rasszista választóknak, hogy “az integráció lehetetlen”. Ha nem így tennének, akkor a választók esetleg számon kérnék, hol vannak az eredmények.
Ennél pedig egyszerűbb azt hazudni, hogy nem mi vagyunk tehetségtelenek, hanem ők nem képesek rá. Ha el is indultak jó kezdeményezések, sosem lett konszenzus arról a politikai és gazdasági elitben, hogy a növekvő szegénység, az egyre többeket érintő nyomor ellen igenis hosszú távon fel kell venni a küzdelmet.
Inkább széttárták ők is a karjukat szépen.
Pedig lennének jó példák, méghozzá sok különböző politikai alapállásból. Ott van Bag, ahol budapesti gimnazisták segítenek a helyi gyerekeknek a továbbtanulásban, és érnek el sikereket. Ott van Cserdi, ahol Bogdán József csinált mintafalut a szinte csak cigányok lakta településből. Vagy ott van Sajókaza, ahol a buddhista alapú oktatási program is megmutatja, hogy a szegénységből való kiemelkedésért igenis lehet tenni.”