Annyiban azonban történelmi értelemben most már lassan negyven éve valóban „éhbérről” beszélhetünk hazánkban, hogy az elemi szintű táplálékon kívül másnak a fedezete nincs is benne a magyar munkavállalók többségének bérében.
„Ezek a tőketulajdonosok inkább azt tekintik normálisnak, hogy a magyar munkavállalók Nyugatra mennek pénzt keresni, ide pedig még olcsóbb keleti munkaerőt importálnának a helyükre. Amiből kitetszik, hogy számukra ez itt nem ország, pláne nem nemzet, hanem csak egy market place, tehát egy lokális piactér, amelyen jó olcsón kell venni, és jó drágán eladni, hogy aztán az így szerzett hasznot, lehetőleg minél kevesebb adózással, kimenthessék innen.
Talán nem kell hangsúlyozni, hogy egy ilyen stratégia sikeressége Magyarországon az élőhely lassú, de egyre gyorsuló kínhalálához vezetne.(…)
Az pedig természetes, hogy a munkaadók mindenféle hamis logikával érvelnek a kibírhatatlanul magas bérterhek csökkentése mellett, és bolondok is lennének néven nevezni a törekvésüket. Vagyis azt, hogy ezzel az álságos érveléssel akarják a béreket a saját profitjuk növelése érdekében csökkenteni. Még ha a munkaadói járulék csökkentéséből adódó többletjövedelmük egészét béremelésre fordítanák, a munkavállaló akkor is csupán kézhez kapná és elfogyaszthatná azt, ami viszont így az egészség- és nyugdíjalapjából hiányozna.
Azt azonban aligha hihetjük, hogy a munkaadók erre készülnének, így a munkavállaló a »járcsökivel« csak veszíthet. Ha bárki valóban megoldást szeretne elérni ebben a kérdésben, akkor éppen fordítva, a feladat inkább a nagybruttó bér bevezetése volna. És akkor aztán az egész téma egyszer és mindenkorra megszűnne.
Ez azt jelentené, hogy megszűnne a munkaadói járulék, mert ez az összeg a bér részévé válna, és azt a munkavállaló fizetné be az államnak. A munkavállaló innentől tudná, hogy ez az ő bérének része, így nem tűrné el az annak csökkentésére tett kísérleteket.
Tudomásul kellene venni, hogy a tőketulajdonosok számára itt ennyi a munkaerő költsége, és akinek ez nem tetszik, annak tágasabb odakünn.”
A „konvergencia-programként” elhíresült dokumentum az élet minden területére kiterjedne. A Nézőpont Intézet azt is kimutatta, hány emberre lennének hatással a Tisza megszorításai.
Hallom az este arról hazudtál, hogy a ti programotok 140 oldalas lesz és készül.
Igen, ez is kötelező olvasmány, már persze ha nem vagy agyhalott tisza-szektás, és/vagy rohadék propagandista vagy „politikus” ugyanott.
Indul a nemzeti petíciós ívek postázása, március végéig várják vissza a kitöltött íveket.
A biztonságpolitikai szakértő szívesen leülne vitázni bárkivel, de eddig még nem hívták.
Még hogy nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni... Az ember egy kis időre elfordítja vigyázó szemeit az uniós birodalmi központról, erre ott az üvegkalickákban már ismét feltalálták a spanyolcsizm… spanyolviaszt. Most épp a Demokráciapajzs fantázianevű kezdeményezéstől dobtam egy hátast. Demeter Szilárd írása.
A véleménynek ára van. Rasszizmus, megfélemlítés és gyűlölet. A következmények pedig már nem csak szavak: ellehetetlenítés, fenyegetések és állandó nyomás. Mikor vált a megfélemlítés a baloldal egyik legfőbb politikai eszközévé?
A férfi szinte a semmiből sétált fel a miniszterelnök mellé.
Még Ukrajnában is elismerték a szomorú tényeket.
