Nem adjuk fel a szabad vasárnapot

2016. augusztus 19. 07:01

A szabad vasárnapot kiterjeszteném más ágazatokra is a munkavállalók védelmében. Interjú.

2016. augusztus 19. 07:01
Semjén Zsolt
Magyar Idők

A vasárnapi boltzár bevezetését tavaly a KDNP legnagyobb sikerei közé sorolta, ám az intézkedést azóta eltörölték. Mégsem volt akkora siker?

Önmagában az is eredmény, hogy keresztül tudtuk vinni, és még fontosabb, hogy az elmúlt évben beigazolódott: a szabad vasárnap ellen felhozott gazdasági érvek alaptalanok voltak. A munkavállalók kifejezetten jól jártak vele, mert egyáltalán nem mindegy, hogy mikor kapnak pihenőnapot, mivel a vasárnap helyett kiadott hétköznapon sokkal kevesebb lehetőségük van együtt lenni családjukkal. A probléma az, hogy a lakosság jelentős része szabadságkorlátozásként élte meg és nem sok szolidaritást mutatott a kereskedelmi dolgozókkal.

Egyesek szerint azért visszakoztak, mert féltek attól, hogy az ellenzék végigvisz egy sikeres népszavazást.

Persze. Mérlegelni kellett, hogy mi a következménye, ha a két népszavazást (a migrációról szólót és a szabad vasárnapról szólót) egy időben kell megtartani. A kvótareferendum élet-halál kérdés a nemzet számára, ennek eredményét nem lehetett kockára tenni, így nem volt más választás, mint visszavonni.

Stratégiai visszavonulás?

Inkább taktikai. Szívem szerint én beleálltam volna a népszavazásba, annál is inkább, mert ebben a tárgyban a kormányzati kommunikáció a kezdetektől fogva felemás és bizonytalan volt, a kommunikációnk – nem akarván felemelni a témát – lényegében hallgatott. És ami azt illeti – és ezt nem Varga Mihály személyére mondom – a gazdasági tárca fél, vagy inkább negyed szívvel állt csak az ügy mellé, voltaképpen sose támogatták. A kampány lehetőséget adott volna az eredmények bemutatására, például arra, hogy mennyire megnőtt a hétvégi családi programok száma. Ráadásul én a szabad vasárnapot kiterjeszteném más ágazatokra is a munkavállalók védelmében.

Hamarosan kezdődik az Országgyűlés őszi ülésszaka. Van új javaslatuk ezzel kapcsolatban?

Azt kell elérni, hogy a szakszervezetek is tűzzék végre a zászlajukra a kérdést. Mutassuk be a pozitív tapasztalatokat, és így győzzük meg az embereket. Különben 1989 óta lépésről lépésre minden fontos programpontunkat sikerült kitartó munkával megvalósítani: a magzati élet védelme bekerült az alaptörvénybe, bevezettük a családi adózást – szóval a szabad vasárnapot sem adjuk fel.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 135 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
he-he
2016. augusztus 19. 16:44
A semjént szabadságra engedték az elmegyógyintézetből és rögtön visszaélt a szabadságával.Gyorsan kényszerzubbonyt rá és vissza az intézetbe.
áfonya
2016. augusztus 19. 16:40
Fölösleges vitázni ,kormány levette a napirendről a boltok hétvégi bezárását. Mandíner uszít olyan témában amit a kormány nem szándékozik végre hajtani.
katus
2016. augusztus 19. 15:31
https://www.youtube.com/watch?v=QmbSmaaV73U Baszodjal meg KDNP - Apa zenél
VakzKommondor
2016. augusztus 19. 14:56
semmi gond faszfejek, majd fél évente megváltoztatjátok. nektek úgysem kerül semmibe. főleg ennek az elbaszott homokos vadásznak nem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!