Schmidt Mária a Nyugatról: A hitetlenség a nihilizmusba vezet
Bemutatták a Terror Háza főigazgatójának legújabb esszékötetét.
Az olykor enyhén abszurd interdimenzionális kalandok pedig még azokat is garantáltan lekötik, akikkel a kötelező olvasmányok kellőképp megutáltatták az olvasást.
„Gaiman és Reaves nem is próbál úgy tenni, mint ha ennél többet szerettek volna. Nem szenvednek fölöslegesen sokat a háttér felépítésével, fognak egy érdekesnek tűnő alaphelyzetet (párhuzamos valóságok és a közöttük utazás lehetősége), egy főszereplőt, akivel lehet azonosulni, egy marék színes karaktert, kellőképp baljós ellenségeket és a nem zavaróan bonyolult cselekményt, majd ezt az egészet beledobják a történetet jelképező turmixgépbe és figyelik, hogy mi lesz belőle.
Ez persze nem véletlen: a Köztesvilág eredetileg tévésorozatnak indult, a hasonló történetek mozgóképes elmesélésére pedig általában nem jellemző (sajnos) az összetett világok és hosszabb kalandok részletes bemutatása, a pörgős akció és a minél színesebb látvány a lényeg. Ebből kikövetkeztethető az is, hogy a regény javát a rajzfilmsorozatokon és Star Wars-regényeken edződött Reaves gyártotta, a Gaiman írásaira jellemző, egyedi hangulat itt csak a humorban és a random ötletsziporkákban jelenik meg.
A sors iróniája egyébként, hogy a forgatókönyvből átmentett regénytrilógia (eredetiben már olvasható a két folytatás, de érdekes módon a Köztesvilág önmagában is egész jól megállja a helyét) filmjogait már a kiadás évében megvette a DreamWorks, hogy egész estés animációs filmet készítsenek belőle. Ebből azóta sem lett semmi, de ha a forgatókönyv kész, még mindig lehet belőle regényt írni, amit eladhatnak tévésorozatnak, ha már úgyis ilyen népszerű a műfaj mostanában - oh, wait...”