„Gaiman és Reaves nem is próbál úgy tenni, mint ha ennél többet szerettek volna. Nem szenvednek fölöslegesen sokat a háttér felépítésével, fognak egy érdekesnek tűnő alaphelyzetet (párhuzamos valóságok és a közöttük utazás lehetősége), egy főszereplőt, akivel lehet azonosulni, egy marék színes karaktert, kellőképp baljós ellenségeket és a nem zavaróan bonyolult cselekményt, majd ezt az egészet beledobják a történetet jelképező turmixgépbe és figyelik, hogy mi lesz belőle.
Ez persze nem véletlen: a Köztesvilág eredetileg tévésorozatnak indult, a hasonló történetek mozgóképes elmesélésére pedig általában nem jellemző (sajnos) az összetett világok és hosszabb kalandok részletes bemutatása, a pörgős akció és a minél színesebb látvány a lényeg. Ebből kikövetkeztethető az is, hogy a regény javát a rajzfilmsorozatokon és Star Wars-regényeken edződött Reaves gyártotta, a Gaiman írásaira jellemző, egyedi hangulat itt csak a humorban és a random ötletsziporkákban jelenik meg.