A csúcs mélységei

„Mindemellett Olaszország nem is túl titkoltan nem kevesebbre, mint a szigetország helyének betöltésére pályázik az unióban. Ami joggal aggasztja Angela Merkelt, és talán éppen ezért tesztel végig számos európai országot a héten, hogy a szeptemberi pozsonyi uniós csúcs ne legyen égbekiáltó kudarc. Mert ott már elő kellene rukkolni legalább valami homályos, Londonnak irányzott feltételrendszerrel, enyhe utalást lehetne tenni a rettentő hosszú, keserves kilépési tárgyalássorozaton bedobható zsarolási potenciálra, emellett valós, bizonyítható, sőt, vonzó alternatívát kellene bemutatni egy új, határait megvédeni képes, biztonságos Európára. Itt elég csak röviden megemlíteni, hogy olyan, a terrorizmus elleni fellépést nagymértékben előmozdító lépés, mint a biztonságos országok listájának egységesítése, még utalás szintjén sem vetődött fel uniós körökben. Ehelyett – mintegy önfelmentő pótcselekvésként – túlfűtött burkinivita zajlik a nyugati közbeszédben, amelyről jól értesült újságírók máris kiderítették, hogy tulajdonképpen Ausztráliából származik.

Soha nem látott biztonsági kihívásokkal kell megküzdenie az Európai Uniónak, tetézve a bevándorlás koncepciónélküliségével, a szőnyeg alá söpört integrációs nehézségekkel, a radikalizáció új és új jelenségeivel. No és a mag- és periféria-Európa párbeszédre való képtelenségével. Ritka koronaékszerként meg ott csillog a brexit, amely épp azt a problémát helyezte középpontba, amitől már egy ideje joggal rettegnek az uniós vezetők. De a nemzetállami vagy föderális Európa vitáját már nem lehet úgy meghaladni, mint ahogy azt Angela Merkel most a »jobb Európa megteremtése« szlogen bedobásával megkísérelte. Tényleg új lendület kell, de ez az európai elit cselekvésképtelen.”