Az aláértékelt tudás

„Ezzel szemben egyértelmű a lefelé ívelő tendencia. A költségvetés oktatási kiadásai a GDP százalékában kifejezve évről évre csökkennek. Az első Orbán-kormány még a GDP 5,04 százalékát fordította oktatásra. A mélypont 2013-ban volt, 3,9-del, ez a következő évben javult 4,3 százalékra, ami még így is messze van a fejlett országokra jellemző 6 százaléktól. A kutatás-fejlesztésre költött milliárdok is kevesebbek. Utóbbira hat térségi uniós ország közül mi fordítottuk a legkevesebbet. Hogy Ausztria megelőzött minket, az nem meglepő. De hogy előttünk vannak a lengyelek, a csehek, a szlovénok és még a szlovákok is, az több mint szomorú.

Hová lettek a jövő formálására igényt tartó elképzelések? Mi történt Magyarországgal, mi változott meg? A szellemi klíma? A morális igényesség? A jövőhöz való viszony vajon kimerülhet-e a migráció amúgy nagyon is helyeselhető komolyan vételében? Már nem olyan fontos a tanulás? Miért nem? Talán az új elit fél attól, hogy nem eléggé elit ahhoz, hogy magába olvassza a jelen fiatal tehetségeit? Az előbb említett nációk közül Magyarországon a felsőfokú intézményben végzettek száma is elég alacsony. Megelőz minket Ausztria, Lengyelország és Szlovénia is. Nem hinném, hogy ezekben az országokban okosabbak a diákok. Inkább arról lehet szó: az osztrák, a lengyel és a szlovén kormánynak fontosabb, hogy érdemes legyen elvégezni egy egyetemet, és reménykedni abban, hogy a középiskola után az öt év tanulás jutalma nem a munkanélküliség lesz.”