A két jelölt a hét elején mutatta be plakátkampányát. A Van der Bellen plakátjain olvasható üzenetek az Ausztria uniós tagsága melletti kiállást, az ország tekintélyének megtartását és a szélsőségesség elleni állásfoglalást hangsúlyozzák.
A szabadságpárti plakátokon olvasható kampányszlogen az ország biztonságának fontosságáról szól. A másik üzenet, a Hatalmat ellenőrizni kell! mottó pedig az 1992-es államfőválasztáson győztes Thomas Klestil néppárti jelölt, későbbi államfő kampányszlogene volt. A plakátokat bemutató sajtótájékoztatón elhangzott újságírói kérdésre, miszerint ezzel az FPÖ néppárti szavazatokat akar-e nyerni, a szabadságpárt főtitkára Herbert Kickl úgy válaszolt: ez inkább annak a jele, hogy azóta nem sok minden változott, Hofer pedig a hatalmi kartell szükséges ellenpólusa akar lenni.
Az FPÖ nagyjából kétmillió eurót költ a jelenlegi választási kampányra, Van der Bellen kampánystábja egyelőre nem hozta nyilvánosságra a költségeket, sem azt, hogy terveznek-e egyéb plakátokat az októberi választásig. A jelenlegi helyzet szerint Van der Bellen mintegy háromezer, addig Hofer 1700 óriásplakát-felületen lesz majd látható.