Több mint pofon

„Most húsz-egynéhány napig őrizhettük a válogatott ébresztette ábrándjainkat, de szerdán este az oly nagyon imádott és rajongott Ferencváros kellő mértéktartásra intett minket. Az, hogy az albán bajnokság második helyezettje ily magától értetődő természetességgel verje ki az agyonajnározott magyar sztárcsapatot a kupából, az több egy kijózanító pofonnál.

Persze, lehet arra hivatkozni, hogy a 11-es rúgásoknál az albán kapus szabálytalanul előremozgott, így az összes kivédett 11-est újra kellett volna rúgatni. De nem azért estünk ki. A magyar mezőnyből toronymagasan kiemelkedő Fradi a határ túloldalán már fabatkát sem ér. Mert a harmatgyenge magyar mezőnyben learathat minden babért, de fejlődni nem tud. Össze lehet rakni egy csapatot, fel lehet készíteni, kis szerencsével ideig-óráig sikereket is érhet el, de egy ország labdarúgásának erejét nem az a csapat adja, hanem a hátország ereje. Az pedig továbbra is hiányzik nálunk. A jól felépített, küzdelmes bajnokságok, gördülékeny utánpótlás-nevelés, a tehetségek szakszerű kiválasztása és menedzselése alapozzák meg az eredményeket. Ezekben sem állunk jól. Persze most arra hivatkoznak, hogy az akadémiák meg a gigantikus költséggel épülő stadionok majd futószalagon ontják a tehetségeket. Újabb önámítás: ahhoz, hogy valaki elmenjen egy futballakadémiára, először meg kell szeretnie a focit. De hol szeresse meg? A stadionok gyepéről lezavarják a srácokat, akik ma már nem nagyon találnak grundokat meg füves senki földje területeket. Kétszer elűzik a pályáról, harmadszor már nem fog odamenni. Inkább számítógépen vág vissza a belgáknak.”