Szakmainak álcázott kormányellenes propaganda

„Legutóbb folytatásos »tanulmányként« jelentek meg Szüdi Jánosnak – a második Gyurcsány-kormány államtitkárának a korábbi és jelenlegi törvényi szabályozásból levezetett okfejtései. Terjedelmi okokból nincs lehetőségünk minden egyes állításra reflektálni, de néhány megállapítás mellett nem mehetünk el szó nélkül.

(...)

Az valamilyen fatális véletlen folytán kimaradt a tanulmányból, hogy a szerző államtitkárságának idején folyamatosan csökkent az oktatásra fordított állami normatíva összege. Az iskolákat fenntartó önkormányzatoknak egyre mélyebben kellett a zsebükbe nyúlniuk – már persze annak, amelyik ezt megtehette. Ott pedig, ahol alacsony volt az adóbevétel, vagy eladósodtak az önkormányzatok, vagy átadták az iskolákat a fenntartást vállaló egyházaknak, sokan egyszerűen bezárták a köznevelési intézményeket – országos szinten több százat. Ez a folyamat, tetézve a pedagógusbérek vásárlóértékének folyamatos csökkenésével, az elbocsátásokkal, valóban mérsékelte a minőségi oktatáshoz való hozzáférés lehetőségeit, hatalmas különbséget generálva az egyes iskolák között. Ezzel Szüdiék épp a legszegényebbeket hozták nehéz helyzetbe.

(...)

Ráadásként a szerző megjegyzi, hogy az állami szerepvállalással csökkent az „intézményi innováció lehetősége” is. Mielőtt bárki jobban megijedne: az intézményeket nem viszi az állam sehová sem. Ez csupán értelmezhetetlen hisztériakeltés. Ugyanabban az épületben fognak tanulni a működtetési feladatok átvétele után is a gyermekek, mint eddig, a különbség csupán annyi, hogy az állam vállal garanciát a szükséges forrás biztosítására. A helyi oktatással kapcsolatos igények megjelenítésének lesz színtere a tankerületi központi tanács, amely az önkormányzat, a szülők, pedagógusok, diákok véleményét fogalmazza meg az oktatásirányításnak. A pedagógiai innovációba, a tanárok szakmai döntéseibe pedig az állam nem szólhat bele. A hatályos jogszabályok értelmében egy iskola pedagógiai programjáról a nevelőtestület dönt, és nem a kormány.

A szerző előveszi a már régen elkoptatott és unalomig játszott lemezt is, miszerint Magyarországon politikai tényező az idegengyűlölet és a másság elutasítása, amelyet tükröz az oktatási rendszer is. Szegregációt emleget, miközben erről a pedagógus-sztrájkbizottság 25 pontjában egy szót sem ejtenek, pedig Szüdi a Pedagógusok Szakszervezetének szakértőjeként tevékenykedik. Szakmai érveinek aprócska szépséghibája, hogy csúsztatásokkal, vélelmekkel és valótlanságokkal keverve jelennek meg, szándékosan ördögi kormányzati terveket sejtetve a magyar ifjúság ellen, visszasírva az általuk működtetett rendszert, azt, amely csődközelbe juttatta az oktatásügyet.”