Keveset kockáztat, de sokat nyerhet Orbán Viktor Trump támogatásával

2016. július 28. 11:01

A közéletben eltöltött közel harminc év után pontosan lehet tudni, hogy Orbán Viktortól milyen kormányzati politikára számíthatunk.

2016. július 28. 11:01
Gömbicz Nándor
Nézőpontok blog

„Múlt hét szerdán hivatalosan is a republikánusok elnökjelöltjévé választották Donald J. Trumpot, akinek a konvención elmondott beszédében számos magyar kormányzati állásponttal is összeegyeztethető elemmel találkozhattunk. Ezek közé tartozik az illegális bevándorlás elleni fellépés valamint a szigorú határvédelem kérdése, a rend és törvények betartásának hangsúlyozása, a nemzet- és közbiztonság szavatolásának előtérbe helyezése, a terrorizmus elleni küzdelem, vagy éppen a munkaalapú társadalom gondolata. A Trump által felvázolt külpolitikai víziók szintén figyelemreméltóak, a republikánus elnökjelölt a Közel-Kelet és Észak-Afrika stabilitásának szükségességét hangoztatta, s mint fogalmazott, »el kell hagynunk a bukott nemzetépítést és rezsimváltást, amelyet az iraki, líbiai, egyiptomi és szíriai külpolitikában Hillary Clinton erőltetett.« Mindez egybecseng Orbán Viktor véleményével, a stabilitásra a magyar kormányfő is kiemelt értékként tekint, az úgynevezett rezsimváltásra tett kísérletekkel kapcsolatban pedig már januárban kijelentette, a demokráciaexport nevű őrület megbukott, a közel-keleti káosz azt mutatja, minden népet hagyni kell, hogy építse saját rendszerét. Utóbbi kijelentését a magyar miniszterelnök tegnap a Christian Kern osztrák kancellárral közösen tartott sajtótájékoztatóján is megismételte. Könnyű belátni tehát, hogy a magyar miniszterelnök politikája az amerikai elnökjelöltek közül inkább Donald J. Trumpéval egyeztethető össze, így magától értetődő, hogy Magyarországot is kedvezőbben érintené a republikánus jelölt győzelme. Főleg, hogy a magyar szempontból kiemelten fontos két területen, az illegális bevándorlás ügyében és – az elsősorban a közel-keleti és az észak-afrikai térséget érintő – külpolitika irányában is véleményazonosság érzékelhető.

Az egyes kérdésekben fellelhető véleményazonosságon túl további hasonlóság Orbán és Trump között, hogy egyikőjük sem tartozik az ún. politikai korrektséget képviselő, mainstream politikusok közé. Trump esetében ez nem meglepő, hiszen új szereplő a közéleti pályán, Orbán azonban összesen tíz kormányfőként eltöltött év után sem vette át a nyugati elitre jellemző politikusi magatartásmintát, bár kétségtelen tény, hogy a magyar miniszterelnök kiszámíthatóbb a republikánus politikusnál. A közéletben eltöltött közel harminc év után ugyanis pontosan lehet tudni, hogy Orbán Viktortól milyen kormányzati politikára számíthatunk.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 58 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Marula
2016. július 28. 18:01
Klintonek korruptak es beszoltak nekunk multkor. Trump pedig idiotanak tunik, de mint utaltak ra korabban, lehet hogy ez csak koreografia. Lehet hogy o lenne nekunk a jo USA elnok. Visszaterve Viktorra, valoban, jol latja az a dolgokat nemzetközi szinten, es az sem véletlen hogy az utobbi idoben inkabb az EU valsagaval es a menekültekkel foglalkozik, hazai dolgokat delegálja másnak. A nepszavazas azert is jo mert ha ezt Brusszel orra ala dorgoli - mint maskor - ezuttal is lesz kovetoje, es biztos vagyok benne hogy mas is fog szavazni. Na akkor lesznek erdekes dolgok!
formaegy
2016. július 28. 17:59
"...összesen tíz kormányfőként eltöltött év után sem vette át a nyugati elitre jellemző politikusi magatartásmintát." Még szerencse! "nyugati elit" ))))))))))))))))))) A buzi, a részeges, az Eu áruló, ártatlan emberek gyilkosai stb.? A "nyugati elit" )))))))))))))))))
avmanster
2016. július 28. 13:51
jó meglátások.
Mich
2016. július 28. 13:33
"Orbán azonban összesen tíz kormányfőként eltöltött év után sem vette át a nyugati elitre jellemző politikusi magatartásmintát" Ez magában figyelemre méltó!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!