„Méghozzá feltétel nélkül. Minden prófétának, minden kalifának, minden vezetőnek, mert a próféta, a kalifa, a vezető az iszlámból következően eleve több joggal rendelkezik, mint egy hétköznapi ember. S az iszlámban tételesen szerepel a rabszolgatartás szabadsága, amennyiben valaki nem igazhitű, akkor kizárólag pénzzel, különadóval válthatja meg magát a rabszolgaságból, miképpen a más vallású is vagy behódol és iszlám hitre tér, vagy védelmi pénzt fizet, és így váltja meg (vallás)szabadságát. S e világképből következik a nők alávetettsége is, amely szintúgy szerves és elidegeníthetetlen része ennek a vallásnak, egészen a becsületgyilkosságig bezárólag.
Mindez egyszersmind az egyenlőség tagadása. Az iszlám világképében a hitetlenekre más szabályok vonatkoznak, mint az igazhitűekre (ez amúgy az ortodox zsidók világában is pontosan így van). Egy igazhitű megölhet egy hitetlent, be is csaphatja, a hitetlennek tett eskü nem számít semmit sem. Így áll össze az a felfogás, amely szerint minden igazhitű testvér, és minden hitetlen ellenség, akiket vagy megtéríteni kell, vagy rabszolgasorba vetni, vagy megölni, vagy különadó, védelmi pénz fejében meghagyni életében és hitében, de ez bármikor felmondható. És mindig fel is mondták eddigi történelmük során. Érthetetlen az is, ahogyan a mai nyugati világ hallgat az iszlám világ zsidókhoz fűződő viszonyáról, miközben minden más esetben és mindenhol antiszemitizmust szimatol, mert az antiszemitizmus elleni harc elaggott létezésének egyetlen heroikusnak vélt cselekvése maradt. De mintha egyáltalán nem érdekelné az a fenyegetés, amit az iszlám és a muszlimok beözönlése jelent az európai zsidóságra nézve, holott ők maguk pontosan értik és érzik ezt. Nem véletlenül jelentette ki már tavaly a párizsi főrabbi, hogy a francia zsidók csomagoljanak és költözzenek Izraelbe, mert Franciaországban nem élhetnek többé biztonságban. Ehhez képest a mainstream nyugati média és a mainstream nyugati sajtó a magyar antiszemitizmussal van elfoglalva, az ellen harcol, és néhány üdítő kivétel akad csupán, például a zsidó Konrád György személyében, aki szinte egyedüliként volt képes és hajlandó visszaigazolni a kormány bevándorlásellenes intézkedéseit, azok jogosságát és helyességét.”