Ifj. Lomnici nagy titkot árult el: ezért támogatja Orbán Viktort
„Mélyen hiszek abban a csapatban, abban a szűk csapatban, aki körülveszi a miniszterelnököt.”
Miután bedőlt a Buda Cash, egy évig nem történt szinte semmi, felhívni sem lehetett a kormány által kijelölt felszámolót vagy a Buda Casht.
„Hogy lefordítsam egy hétköznapi hasonlattal a helyzetet, ez olyan, mintha vettem volna egy borítékot, amire rá van írva, hogy 200.000 forint, és volt is benne ennyi pénz, majd kilopták belőle a 200.000 forintot, azonban a boríték a rajta álló értékmegjelöléssel megmarad, ezért úgy tekintik a felszámolás során, hogy nekem kiadtak 200.000 forintot, ezért azt nem kártalanítja senki. Pedig csak egy üres borítékot kaptam.
Az összes ilyen illikvid eszköz értéke közel 3 milliárd forint, ennyi tűnt el ennél az alapnál.
Na most az az ember, akinek felügyelnie kellett volna az egész rendszert, ma keres havi 5 milliót az én adómból is, a felügyelet korábbi elnökét pedig áldásos tevékenységéért kitüntették. Akinek nyomoznia kellene az ügyben, az nemrég vett 70 millióért egy nyaralót az én adómból is, és az ő felesége annak az embernek a vezető beosztású munkatársa milliós fizetéssel az én adómból is, akinek felügyelnie kellett volna az egészet.
Én túlélem ezt a veszteséget. De van több mint százezer ember, akinek súlyos sebet ejt az életén az elvesztett pénz. Vagy azért, mert sokkal többet vesztettek, vagy azért, mert a kevés veszteség is nagyon jelentős kárt okoz nekik. Ők ma azt látják, hogy tele vannak a börtönök pár százezer forintot ellopó emberekkel, jelentős bírságokat szabnak ki a különböző hatóságok szinte semmiségekért, és csúcsteljesítményű eszközökkel ellenőrzi a rendőrség a gyorshajtást. De az ő több évtizedes munkájuk során összegyűjtött pénzüket el lehet úgy lopni milliárdos nagyságrendben, hogy azért senki nem felelős azok közül, akiket azért fizetünk az adónkból, hogy a bűnözők ne lopják el a megtakarításainkat. »Hájfejű senkik zabálják fel az élet munkájával szerzett vagyont« - olvastam ma. És nem tudom, ezek a sokat vesztett emberek meddig maradnak békések.”