J. K. Rowling: Harry Potter and the Order of the Phoenix

„Az események igen lassan haladnak, de nem is probléma, hiszen nem a cselekményen van a hangsúly, hanem inkább a varázslóvilág hangulatán, ami egyre ellentmondásosabb és sötétebb. Azzal, hogy a minisztérium nem ismeri el Voldemort visszatérését, az olvasóban olyan gondolatok kezdenek erősödni, hogy talán a minisztérium is a sötét oldalt támogatja. Ezt a képzetet erősíti még Dolores Jane Umbridge, aki a legjobban kidolgozott karakter ebben a részben. Umbridget mindenki tudja társítani egy volt tanárával. Egy régimódi Professor, aki megköveteli a tiszteletet és nem bratyizik a diákokkal. Egy olyan tanár, aki gyönyörét leli abban, ha kínozhatja a diákokat és teljesen eszét veszti, ha úgy érzi, hogy a háta mögött szervezkednek. Végre egy utálható karakter, aki az olvasókban nagyobb ellenszenvet kelt, mint maga Voldemort.

Miért jobb rész ez a többinél? Mert már igazi érzelmeket vált ki az olvasóból. Dühöt, kétségbeesést és agressziót. Cedric Diggory halálával a történet átlépett a mese világából valami sokkal sötétebbe. Ettől kezdve a varázslatok már nem a csodák világába repítik el az olvasókat, hanem igazi fegyverré vállnak az ember kezében. Azonban mit sem ér mindez, ha a Mágiaügyi Minisztérium belekontárkodik a Hogwarts ügyeibe és fokozatosan csorbítja Dumbledore jogköreit. A diákok egyre inkább úgy érzik, hogy Umbridge hatalma megfosztja őket a tanulás lehetőségétől és attól, hogy meg tudják védeni magukat. Umbridge szerint az iskola nem az életre nevel, hanem azért van, hogy tudással lásson el bennünket. Az, hogy ez a tudás mennyire hasznos vagy éppen haszontalan, azt döntse el mindenki maga.