Gyámügyi sóhivatalok

„Újabb gyermekgyilkosság borzolja a kedélyeket. A gyilkossággal alaposan gyanúsítható apa, bár én inkább nemzőt írnék, próbált összevissza hazudni, tizenkilenc éves párjával együtt. Másik, ma már négyéves kislányukat is rendszeresen verték, eljárás indult ellenük, amelynek eredményeképp gyereküket a nagymama gondozza. Azt gondolnánk, hogy ilyen esetben a gyermekvédelem beindul ezerrel, s a gyámhatóság fokozott figyelemmel kíséri az újszülött sorsát. Úgy tűnik, még leginkább a védőnők próbálnak helytállni, jeleznek, javasolnak, és valahol a lánc mégis elszakad. Ha már nem vették el a felelőtlen pártól a második gyereket, nagyítóval kellett volna rájuk figyelni – nem ez történt, hanem egy újabb tragédia.

(…)

Vajon praktizál-e még az orvos, aki »elfelejtette« jelenteni a gyámhatóságnak, hogy egy elegáns nő, J. Médea (nomen est omen) hibátlanul manikűrözött kezén már rég kattannia kellett volna a bilincsnek? És hány halálnak kell bekövetkeznie, hogy az állam kicserélje a gyerekvédelemben a gyenge láncszemet? Láthattuk, kevésbé a védőnő, sokkal inkább a gyámhatóság, a gondatlan orvos, a hanyag hivatalnok hibáztatható. Mert mindig van egy-két ember, aki próbál tenni valamit, mások viszont ülnek az íróasztaluk mellett, és nem érdekli őket az, amiért a fizetésüket fölveszik.”