Miért ne lehetne örülni a focisikernek?

„Most értettem meg azt a baromságot, hogy »Magyarországon tízmillió ember ért a focihoz«. Továbbra is furcsa számomra, hogy egy sportsikernek miért ne lehetne örülni mindentől függetlenül? Nem akarok kirekeszteni senkit a diskurzusból, de ez nagyon egyszerű: aki érti és szereti a futballt, az teljesen mást lát ebben a sztoriban, mint azok, akik számára az egész csak ürügy arra, hogy politizáljanak. Utóbbiak számára írok még pár gondolatot, mert azt látom, hogy sokan megnyilatkoznak ebben az ügyben úgy, hogy szerintem alapvető dolgokat kevernek össze egymással, és a talán a magyar fociról sem tudnak eleget.

A legrelevánsabb, mindenütt felbukkanó érv az, hogy a magyar foci a kormány eszköze a legitimációra, a korrupción keresztül itt szivárognak ki a pénzek az oligarcháknak, hogy a focira fordított pénzekből kórházakat lehetne építeni. Ez mind igaz! Csakhogy van két nagy bökkenő. 1) Ezzel a futballszurkolók nagyjából 90%-os többsége, lényegében a fideszeseken kívül mindenki egyetért. 2) Ez a klubfutballra vonatkozik, és nem a magyar válogatottra. A kormánypénzek különböző formákon keresztül (TAO, stadionfelújítás, gyorssegély) iszonyú mennyiségben áramlanak a FUTBALLKLUBOKHOZ, nem pedig a válogatotthoz (a válogatott például azzal is súlyos pénzeket termelt, hogy elérte az Eb-részvételt). A stadionokat is a klubok kapják.

És mit látunk? Hogy az új stadionokba kevesebb néző jár, mint a régi stadionokba, hogy konganak az ürességtől, mert az emberek (különböző okok miatt) nem hajlandóak asszisztálni a magyar klubfutballnak nevezett csalássorozathoz (maffiakapcsolatok, mindent átszövő bunda, értékelhetetlen futball). A klubcsapatok ráadásul sikertelenek is, ez is joggal irritálja az embereket. Azok, akik most ünnepelnek, kilencven százalékban tudják, és kicsit szinte várják is, hogy augusztusban az állami pénzből felpumpált magyar klubcsapatok essenek ki a francba a nemzetközi kupákból valami szimpatikus azerbajdzsáni vagy montenegrói csapat ellen. Hogy mind lássuk a hazugságot.

Csakhogy most a magyar válogatott játszik, és a sport kontextusa felől nézve ez egy teljesen más történet. A magyar futballválogatott éppen azért ilyen népszerű most, mert harminc év után sikerült eltakarítani az útból a retrográd faszkalapokat, a semmirekellő edzőket és mindent, ami a fejlődés és az eredményesség gátja volt. Mondanám, hogy a kádári mentalitást, de ezzel megint a nemzeti címkét erősítem magamon. A szurkolók azért álltak a csapat mellé, mert látják, hogy Dárdai, majd Storck érkeztével komoly munka folyik a csapatnál, a játékosok nem alibiznek, hanem megdöglenek a győzelemért, és mindennek van tétje, van mögötte teljesítmény, komoly módszerekkel készülnek (a korábbi magyar edzőket nem érdekelte az orvosi háttér, az elemzés, a statisztika, csak a közhelyeiket hangoztatták).”