Gátszakadás

2016. június 17. 10:26

A BBC szerkesztőit is annyira megfogta az osztrák–magyar csoportmeccs első találata utáni hihetetlen gólöröm, hogy honlapjukra külön videót tettek fel a szurkolókról.

2016. június 17. 10:26
Hancz Gábor
Kisalföld

A felejthetetlen jelenet – hosszú évek múltán is ez lesz az, amire kitörölhetetlenül emlékezni fogunk ebből a kilencven percből – valójában sokkal többről szólt, mint egy csatár kudarcok utáni megdicsőüléséről. Itt egy egész ország jár keresztutat évtizedek óta, és közben annyi, de annyi öröm, összeölelkezés maradt el, hogy már azt hittük, nem tudjuk, miként kell istenigazából egymás nyakába borulni. Százszor-ezerszer feszültünk neki úgy, ahogy a Csinibabában a Reviczky Gábor által alakított Cézár a teste köré tekert vaslánc szétszakításának, és százszor-ezerszer jutott osztályrészünkül a hiábavaló erőlködés és a lemondó sóhaj a végén. Soroljam? A berni döntő, a marseille-i »jönnek a csehszlovákok«, az irapuatói katlan, a megalázó vereségek. Vagy mélyebbre ásva: második világháborús csődünk, az embertelen Rákosi- és a hazug Kádár-rendszer, a tönkrement gazdaság meg a balul elsült rendszerváltás.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csurcsányi
2016. június 17. 22:15
Kedves fanyalgók! Nekünk most nem múltból,kell erőt merítenünk ,hanem a jelenből!Végre van egy csapatunk aki képes helyt állni nagy nemzetközi tornán és ennek kell nagyon szurkolni,hogy minél jobb eredményt érjünk el.Hajrá MAGYAROK,Ria,Ria HUNGÁRIA!
OberEnnsinnen
2016. június 17. 13:30
A futball az a sport, amely egy-egy mérkőzésen nagyon igazságtalan lehet. Hosszú távon azonban a legigazságosabb. Bünteti a csalást, minden értelemben és szinten. És jutalmazza a becsületet és emberséget, s a másik ember iránti tiszteletet. De, hogy a kép ne legyen ennyire egyszerűen megfejthető: az elnyert trófeák még sincsenek arányban az elnyerők teljesítményével. Egy kupát kb. 50%-ban nyer el az arra legjobban rászolgáló és ugyancsak kb. 50%-ban a legjobb elveszíti azt. Ezért is a legnépszerűbb, mert az életünket ugyanez jellemzi. Az ugyanis a futball halála lenne, ha mindig a - matematikai algoritmussal kifejezhetően legmagasabb szintű csapat győzne.
Csomorkany
2016. június 17. 12:07
Azért tényleg túlspilázta. Az elveszett világháborúk nem lettek megnyerve, meg azonos dimenzióban, tehát fociban Bernnel sem egyenrangú ez a meccs. De a mexikói szovjet-magyar 6:0-lal azért nagyjából igen, és annak is 30 éve. 30 éve pofozógépnek lenni, és egyszer csak csoda történik, ez minden túlspilázás nélkül is hatalmas öröm.
alex.leopardi
2016. június 17. 11:56
zéééééé,huszonöt éve itt Marosvásárhelyen csak a románok jubiláltak,most zúgott a Ria,Ria,Hungária.......bár holnap is átélném...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!