A nép ellensége

„Ha azt mondom, köpni-nyelni nem tudtam már a felénél sem, még nem mondtam semmit. Ha azt, hogy a rosszullét kerülgetett konkrétan, akkor sem. A közhelyek sokszor kifejezők, de nem mindig. Elég naiv fickó vagyok, sok mindenről elhiszem, hogy létezik, és hogy úgy van, ahogy hallom és látom. Ezt a TV2-es riportot – vagy mi az ördög ennek az izének a műfaja – mindazonáltal sehogyan sem akartam elhinni. Azután is nehezen megy, hogy aludtam rá egy nagyot.

A karaktergyilkolászás nyilván legitim műfaj napjaink politikájában-médiájában. A demokrácia is harc – a háború folytatása békés eszközökkel, ugyebár –, a felhasználható eszközök mennyisége és hatékonysága növekszik, minőségük egyre kifinomultabban durvul. Ez mind rendjén való. Lehet csodálkozni és utálkozni, de valójában abszolút okés, hogy a szocik 2002-ben kinyírták Kövér Lászlót, vagy hogy a Fidesz 2006 után elintézte Gyurcsány Ferencet. Közelebb keveredve napjainkhoz: 2014 őszének sztárja, Falus Ferenc bukott főpolgármester-jelölt is főként magának – buta és amatőr húzásainak – köszönhette önmegsemmisülését. Ilyen az élet, mint mondani szokás.

Azt sem állítom, hogy a milliárdosokat kímélni kellene. Különleges bánásmód nekik sem jár, speciális figyelem viszont – amit pénzükkel, kapcsolataikkal és ambícióikkal vívtak ki – annál inkább. Abba meg aztán sok minden belefér. A hatalmas maflások is.

Igen ám, de az újabb spéderes fordulatokban van valami nagyon ijesztő. Persze hogy volt már ilyen – nem is kell messzire szaladni az előzményekért –, ezzel együtt: ez a film, illetve mindaz, ami történt hétfőn és kedden, annyira vegytisztán mutatja be a szisztéma tényleges természetét, hogy muszáj a hátnak beleborzongania, a térdnek megremegnie.

Az elvtárs jó és fontos elvtárs volt, de súlyos hibákat követett el. Sajnos. Az elvtárs a nép ellenségévé vált. Meg kell őt büntetnünk. Sajnos. A nép ellensége nyilvános és rituális kivégzést érdemel. Kíméletet nem. Sajnos.”