Milliárdos összeg fölötti támogatást kaptak Magyar Péterék

Most sem lehet oka panaszra a Tisza Pártnak – több mint 700 millió forintos állami támogatást kaptak. A Magyar Közlönyből a pártok alapítványainak juttatása is kiderült.

Gyurcsányt teljesen fölösleges úgymond „hátba döfni”. Magában hordja ő politikai kudarcainak okát, magyarázatát.
„Őszöd után hátba döfték őt, karaktergyilkosság áldozata lett, így szól a legendája, amelynek gondos terjesztői ügyet sem vetnek a tények által magától értetődően kirajzolódó cáfolatokra.
Mondott, amit mondott Őszödön, tény, hogy kormányzásának ideje alatt az MSZP frakciója egytől egyig megszavazta minden ötletét, rendületlenül követte gyakran követhetetlen bakugrásait. Így volt ez Őszöd előtt, és így volt utána is. Nota bene, amikor 2006 októberében a parlamentben bizalmi szavazást kért a kormány programjáról, illetve saját személyéről, az MSZP frakciója egy emberként sorakozott fel mögötte.

Hol voltak akkor sokat emlegetett »karaktergyilkosai«? Hiszen akkor tőr nélkül is »ledöfhették« volna. De Bajnai Gordonra majd csak 2009-ben cserélik le, amikor a helyzete már minden vonatkozásban és végképp tarthatatlan.
Pályaívének megítélése kapcsán sokkal pontosabb tehát a kétségkívül szokatlan, az ő esetében azonban megálló »karakter-öngyilkosságot« emlegetni. Gyurcsányt teljesen fölösleges úgymond »hátba döfni«. Magában hordja ő politikai kudarcainak okát, magyarázatát. Éljen soká, éljen bármeddig, sorsát úgysem fogja elkerülni. Most sem.”