Ausztria: merre tart a kettészakadt ország?

„Alexander Van der Bellen professzoros modora talán nem tud eljutni egészen e rétegekig. Sikere persze egy egyre jobbra tolódó Európában – ahol a radikális pártok hívei irigykedve néznek Orbán Viktorra, és az ö putyininak tartott útját ajánlják – óriási eredmény. Ha kicsivel is, de Ausztriában egy olyan jelölt tudott győzni – egy szakállas, halk szavú, balliberális, nyíltan menekültpárti professzor –, akire Magyarországon ma talán ötszázaléknyian se lennének kíváncsiak. Azonban Ausztria nem rendezkedhet be arra, hogy van egy szebbik, mosolygósabb fele – mert egyszer vezethet az FPÖ is majd pár tízezer szavazattal.

És azt is fontos látni: az FPÖ-re ezúttal nemcsak szélsőjobboldaliak szavaztak, hanem mindazok is, akik félnek a jövőtől, és nem bíznak a »bécsi elitben«. Ennek az elitnek értenie kell a figyelmeztetést. És hosszú távon nem nélkülözheti az elit a kisemberek, a munkások, a vidékiek szavazatait. Ha az ország egyik fele tartósan duzzog, a másik felének mosolya egy idő után gúnyosnak hat. A dühösek dühét nem lesajnálni kell, hanem meg kell érteni egy demokráciában. Hosszú távon nem lehet sikeres egy olyan rendszer sem, amelynek az ellenzéke harminc-negyven százalékon áll. Nemcsak az FPÖ-söket, de az FPÖ-t is meg kell győzni arról, hogy a cél nem a jelenlegi sikeres osztrák modell lerombolása, hanem megerősítése. Nem attól lesz erős Ausztria, ha az FPÖ »őshonost« uszít bevándorló ellen – főleg úgy, hogy amúgy az FPÖ szavazói között is számos, elsősorban szerb bevándorló akad.”