A Felcsút-szindrómáról

„Vigyázz, el ne császárosodj!” − jutott eszembe Marcus Aurelius római császár kétezer éves figyelmeztetése a mindenkori hatalmasoknak két éve, amikor felavatták a felcsúti, makovecziánus csodastadiont, természetesen Orbán Viktor, annak családja, no meg Mága Zoltán hegedűmaestro, ejtőernyősök, katonazenekarok, és az elnöksége utáni Schmitt Pál jelenlétében. Hogy Orbán Viktor elcsászárosodása hol tart most, két évvel később, ítélje meg mindenki maga; az viszont látszik: tömegek rötyögnek teli szájjal azon, hogy a felcsúti Puskás Akadémia FC kiesett az NB I-ből. Mi is ment itt félre?

A válasz nagyon egyszerű: a mérték elvesztése, az aránytévesztés a probléma.

Annak idején, amikor a miniszterelnök (majd ellenzéki politikus) Orbán Viktor újra felfedezte a szülőfaluját, nagyon is szimpatikus, lokálpatrióta tevékenységnek tűnt az, hogy a közismert focirajongó politikus kisebb futballakadémiát hoz létre ifjú tehetségek nevelésére az egykori lakóhelyén, egy poros, útmenti faluban.

De a dolgok nem mentek innentől a maguk logikusan elvárható menetében. Úgy alakult, hogy a fociakadémiából nagyra törekvő focicsapat lett, amihez aztán pénz, paripa, fegyver − és új név − rendelődött. A legendás Puskás neve, aminek a keletkezéstörténetét − miszerint Puskás felesége még Puskás életében Orbán Viktor kérésére hozzájárult a névhasználathoz − ugyan ismerjük; de ettől még máig megmagyarázhatatlan, miért is kellene egy futballtörténelem nélküli, Puskás pályafutásához, munkásságához semmilyen szálon nem kapcsolódó falu fociakadémiájának használnia a legnagyobb magyar futball-legenda nevét. Leszámítva persze Orbán Viktor személyes vágyait.

Aztán megszületett a tao-rendszer, minden sportrajongó politikus álma, amiben önhatalmúlag kiválasztott sportágakba önthetik a cégek az erre a célra biztosított adókedvezményeket. Nem mintha nem lenne egyszerűbb egy alacsonyabb adóteher és emellett egy szélesebb támogatási lehetőség a sportágak egészére vagy egészen más közhasznú célokra. Tíz- és százmilliárdokról beszélünk itt, kérem szépen. A tao szépen hangzó céljai mögött ráadásul a gyakorlatban átlátszó politikai machinációk torzítják tovább a szűk sportági választási lehetőségek miatt amúgy is torz sporttámogatási rendszert. A Felcsút a rendszer 2011-es indulása után a Népszabadság információi szerint több mint 11 milliárd forintot kapott vállalkozásoktól. Ne nézzük egymást hülyének: nagyon is jól veszi ki magát az, ha a miniszterelnök kitüntetett figyelmét élvező futballklubot támogatja egy kitüntetett összeggel egy nagypályán játszó, magyarországi tervekkel rendelkező cég. Ömlik a pénz a Felcsútba, és ne mondja senki, hogy nem ez Orbán Viktor személyes vágya.

Ha már van pénz, akkor azt el is kell költeni valamire: például egy csodálatos stadionra, ami 3500 férőhellyel rendelkezik egy 1600 lelket számláló faluban. A stadion nyomasztóan tornyosul a falu fölé − a már emlegetett aránytévesztés és mértékvesztés kirívó fizikai példájaként. Nem volt elég egy szükséges, arányos méretű, praktikus kis stadion felépítése, ahogy a funkcionalitás sem volt elég: Makovecz Imre stílusában kellett felépítményt hozzá építeni − nem mintha a makovecziánus, jellemzően templomokhoz használt spirituális szimbolikának bármi köze lenne korunk pénzesőben fürdő gladiátorjátékához, a focihoz. De a makoveczes, az olyan jobbos és nemzeti, legyen inkább ilyen a stadion − szólhatott Orbán Viktor személyes vágya.

S amin sokan megütköztek, és ez a tény letagadhatatlan: ez a túlméretezett falusi stadion szó szerint pár méterre épült Orbánéknak a fotók alapján egyébként tüchtig, hangulatos vidéki parasztháza mellé. A stadion méretei, a kiszolgáló környezet az aszfaltcsíkoktól a parkolókon át a további focipályákig agyonnyomják és tönkreteszik az egyébként korábban nyilván pihenésre alkalmas csendes, faluszéli környezetet. Tegyük már fel a 11 milliárd forintos kérdést: milyen ember az, aki focistadiont akar a pihenésre szolgáló hétvégi házának tőszomszédságába? Nyilván egy olyan, akinek tényleg pontosan ez a személyes vágya.

Mindehhez már csak hab a tortán a most elindult kisvasút, ami persze alapjáraton megint egy cuki lokálpatrióta kezdeményezés − csak aztán mi lesz majd belőle? Leesett az állam, amikor azt olvastam, hogy a hangulatos alcsúti arborétumon túl egyáltalán nem turisztikai célpontnak számító völgyben, Alcsút és Felcsút között pár kilométert végigporoszkáló kisvasúthoz a tervekben napi 10 vonatpárt és − írd és mondd − 2000-7000 utast számoltak. Összehasonlításul: a két település összlakossága mintegy 3000 fő. S ha inkább a víziók szerint meginduló turistatömegekben bízunk: a közismert, népszerű budai Gyermekvasút éves forgalma mintegy 350-370 ezer utas, átlagosan tehát mintegy 1000 ember utazik rajta naponta. S végül: itt sem bírták ki, hogy a végletekig fokozzák az aránytévesztést: elkészült a kisvasúthoz egy „luxus” vagon is, tárgyalásokra is alkalmas berendezéssel, műbőr fotelekkel, amit újságíró kollégám találóan nevezett a „gázszerelők Orient expresszének”. Na vajon kinek lehetett egy ilyen kisvasúti luxusvagon a személyes vágya?

Mindaz, amin Felcsúton történik, az értelmes, támogatható, szimpatikus kezdeményezések nyilvánvalóan hatalmi szándékokból és egyéni vágyakból történő aránytalan, mértékvesztett és fölösleges túlméretezése. Mert az egy dolog, hogy van egy politikai tapasztalata és éleslátása miatt szinte teljhatalommal rendelkező miniszterelnök; az már a nagyobb baj, hogy számító, cinikus hatalomtechnikusok és belátás nélküli rajongó lelkek veszik körbe (és mindez megismétlődik alsóbb szinteken); s senki nincs, aki időben figyelmeztetett volna, lehűtve az ágaskodó ambíciókat. S mivel megtehette, meg is tette, ennyi. De nem csoda, ha sokan kisszerű vágyak megalomán megvalósítását látják ebben az egészben.

És minden beleölt milliárd, készen kapott luxus körülmények és határozott politikai akarat ellenére a jelenlegi végeredmény: egy futottak még jellegű magyar, ukrán, horvát, szerb és szlovén játékosokból álló csapat kiesik a híresen színvonalas magyar NB I-ből.

Mindaz, ami sokak számára nem szimpatikus Orbán Viktor személyiségében vagy politikai tevékenységében, az Felcsúton és vidékén fizikailag is látható formát ölt.

Idéztem már Marcus Aureliust, fejezzük be a Bibliával, a Prédikátor könyvével: „Felette nagy hiábavalóság, azt mondja a prédikátor; felette nagy hiábavalóság!”