Most dől el: egyszeri fellángolás, vagy hosszú távú küzdelem lesz a tanárok tiltakozásából

"Rendszerszintű hiba ott kezdődik, mikor a tanár becsukja maga mögött az ajtót, letelik a tanóra 8 éven keresztül, és funkcionális analfabétákat bocsát ki az iskola." Sajnos igazad van. Én középiskolát látom. Igen, funkcionális analfabétákat bocsájt ki az általános iskola. Ha beszélek általános iskolás tanárral, ők is panaszkodnak, hogy felsőben már nem haladni az odanemvalók miatt. Alsósok meg azért, hogy alapvető dolgokat kell megtanítani és nem lehetett buktatni. Következmény pedig az, hogy 2-essel át engedték arra nem alkalmasakat, "a szakképzőbe jó lesz" szlogennel. Hozott anyagból kell dolgoznunk. Én úgy látom, hogy a kötelező óvoda valamit javít. Szerintem az iskola előkészítést kellene jobban csinálni (felzárkóztatás!!), utána már mindenkinek jobb lenne. A tanárnak plusz munkát nem kell végezni (a jobbak kárára), a diákok pedig a sikertelenségtől nem szenvednének.

Más: az 50-es években igazán szegény, otthonról szinte semmit sem hozó gyerek ritkább volt, mint most, mikor számos alsó tagozatos osztályban egy teljesen és bűnösen elhibázott szociálpolitikai rendszer következtében ők vannak többségben, ők integrálnának, ha aki teheti, nem vinné odébb iskolába a gyerekét. Ez szerintem óriási probléma, ezzel a tömeggel a vegyes osztály már nem tud mit kezdeni, szerintem a minden civilizációs szintet nélkülözni kénytelen gyerekből, mondjuk 30-as osztálylétszámnál NEM lehetne háromnál több ahhoz, h. a többi 27 még nem szenvedjen nagy hátrányt. A kötelező óvodáztatás nagyon helyes, de NEM fogja a szintkülönbséget a kívánt mértékben csökkenteni. Amit a családtól kapunk, az csak tehetség és motiváció esetén pótolható valamennyire máshonnan. Biztosan jobban kell fizetni a pedagógusokat, de ugyanilyen fontosnak tartanám a 20 fő körüli osztálylétszámot és még őket is nyelv és reál tárgy órákra 2 csoportra osztanám, sőt gátlástalanul jobbakra és gyengébbekre, eredmény esetén szabad átjárással. Mintha a szorgalom, egyéni motiváció, becsvágy léte nem lenne elismert. Nem a tananyag mennyiségével van baj, szerintem, van egy általános igénytelenség is. Annál kevesebbet kapni az iskolától, amennyit mi kaptunk, idő lopás és már mi is kevesebbet kaptunk, mint a szüleink.

Úgy gondolom, h. a sok-sok technológia újdonság mellett, ami megkönnyítette és változtatta az életünket, az élet sok szintjén egy elnívótlanodással kell szembe nézni. Nem biztos, h. ezen még lehet segíteni. A kötelességek tudomásul vétele nagyon fontos lenne, ugyanakkor a lehetőségek fölmérése is. Egy gyerekkel és egy családban normális esetben többel 18 éves koráig nagyon sokat kell foglalkozni. Ahol nincs hadra fogható nagymama ez a kétkeresős családban, teljes munkaidőben dolgozó két szülővel nagyjából megoldhatatlan. A teljes munkaidős állások zöme 10-12 órás otthontól való távollétet jelent, nagyjából évi 4 hét szabadsággal. A 12 órát azért írom, mert sok munkahelyen van "rádolgozás" a munkaidőre. Még a nyári iskolai szünet sem lefedhető szülői jelenléttel. A szülői nevelés, törődés lehetőségét eléggé kivették a családok kezéből. Nem beszélve a legrosszabbról, mikor az éppen beteg gyerekkel nincs lehetőség otthon maradni, vagy pláne a teljes gyógyulásig nyugodtan otthon maradni. Így azután a kevés gyerek egy részével is gondok vannak. Az én korosztályomból a gyerekek többsége még megreggelizve, tízóraival ment az iskolába, otthon elmagyarázták neki, h. ha valamire jutni akar az életben, tanulnia kell, sőt, jól, az iskola után pedig otthon meleg ebéd várta, ha szerény is. Azt hiszem, h. így könnyebb volt a tanároknak is.

"Mit...fognak a gyerekeink tanulni" - csak legyen több gyerek, az a tanároknak is érdeke és azon munkálkodjanak.