A magyar az ördög nyelve?

„Nyelvünk üldöztetésének oka a benne rejlő gondolkodási előny. Ahogy Bolyai Farkas írta nyelvünkről: »mathesisi s muzsikai lélekkel alkotott, vég nélkül tökélyesíthető«. Fia, János, a legnagyobb magyar tudós, hasonlóképpen vélekedett, és munkálkodott is a magyar nyelv »tökélyesítésén«. A magyart »primigena nyelvnek« tartotta, amely önmagából keletkezett, és így gyökszavai nem vezethetők vissza külső forrásokra. A kor két költőóriása, akik emellett akadémikusok is valának: Arany és Vörösmarty ugyanígy gondolta. Mélyebb nyelvtanozás helyett csak összefoglaljuk, hogy a magyar tehetség alapja a 2305 szógyök és a közel 500 toldalék egyszerű, áttekinthető fogalomalkotási rendje, aminek szótermő képessége úgyszólván kimeríthetetlen. Másként nézve: megszámlálhatatlan összefüggést világít meg. A teljes szókincs és általa az összefüggések rendszerében élő roppant tudás minden magyarul tudó birtoka. Nálunk ugyanis nincsenek nyelvükben szegénynek születettek, csak önmagukat butává tévők. Tessék összehasonlítani iskolázatlan parasztok, iparosok, pásztorok beszédét némely városi úgynevezett értelmiségiekével!

Több mint érdekes, hogy René Descartes 1628-ban, Marin Mersenne szerzetes-matematikussal folytatott levelezésében kifejtette elképzelését az univerzális nyelvről, amit a nemzetközi érintkezés könnyítésén kívül a »helyes gondolkodás eszközének« szánt. Elsajátítása könnyű lett volna, akár a számolásé. E nyelvet toldalékolónak képzelte el, szótárában szótövekkel/gyökökkel valamint a toldalékokkal. Gyarmathy Sámuel, első nyelvtankönyvírónk, fölismerte, hogy a magyar »Pozsonytól Brassóig« egységes, a tájszólások nem változtatnak a nyelv alapszerkezetén, lényegén. Az Érsekújvár melletti faluban született költőt kiválóan értik a kovásznai székelyek. Sőt, anyanyelvünk azon szavait is értjük, amelyek mind közönségesen nem léteznek, csak éppen megfelelnek a nyelvünk szellemének. Laci fiam óvodás korában az elhervadt virágot punnyadtnak nevezte, s mindannyian értettük. A gyökrendnek és a nyelv szemléletességének egymást erősítő kölcsönhatása miatt nem bomlik a magyar nyelv úgy, mint a német, szláv és a többi. Köztük a finnugorok…”