„Nem arról van szó, hogy egyedül a profitorientált kórházak vonzzák a jólelkű és együttérző embereket, hiszen a nonprofit kórházban tevékenykedő idősebb önkéntesek is kétségtelenül azok voltak. Ám nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy a profitorientált kórház profitorientált fájdalomklinikáján dolgozó orvosoknak és nővéreknek volt némi ösztönzésük együttérzésük gyakorlására. Mindent egybevetve ha netán további kezelésre lenne szükségem, vagy ha valaki javaslatért fordulna hozzám, a profitorientált kórházat fogom említeni.
A nonprofit kórházba azonban sem vissza nem mennék, sem azt másoknak nem ajánlanám, és azt hiszem tudom is, hogy miért: az ottani orvosok és a nővérek semmi okot nem adtak arra, hogy ekként akarjak cselekedni. Ráadásul most már azt is értem, hogy a nonprofit kórház miért tudott olyan hamar fogadni: kétlem, hogy sok visszatérő ügyfelük lenne.
A szerzett tapasztalat nem azt sugallja, hogy a profit szükséges, sőt akár elegendő feltétele lenne az együttérzésnek, a jóakaratnak vagy az udvariasságnak. Egy nonprofit szervezetnél dolgozom, ami adományozók egy széles bázisának folyamatos támogatásától függ. Ha irántuk való bizalmi kötelezettségeimnek képtelen lennék eleget tenni, beszüntetnék a munkám támogatását. Kollégáim és én azért dolgozunk ott, mert ugyanazok a dolgok foglalkoztatnak minket, mint az adományozókat – az elrendeződés így harmonikusan valósul meg.
Ám amikor az adományozók, az alkalmazottak és a »kliensek« (akár fájdalomtól szenvedő emberek, akár információt és a dolgokba való bepillantást igénylő újságírók és pedagógusok) értékei vagy céljai nem teljes mértékben közösek, ahogy az a nonprofit kórház esetében is van, a profitmotiváció erőteljesen munkálkodik e célok összeegyeztetéséért.”