Az év híre: a svédek Magyarország miatt féltik az Európai Unió biztonságát
Eközben Stockholmban azt sem tudják, hogyan küldjék haza az illegális migránsokat.
A döntéshozatal depolitizálásának lényege, hogy mindig lehet valamilyen más szervre várni, másra mutogatni, összehívni még egy egyeztetést, két egyeztetés között egy workshopot – vagy két workshop között írni egy nyílt levelet.
„Különböző szempontok szerint nevezik azt depolitizálásnak (Carl Schmitt), jurisztokratizálódásnak (Pokol Béla) vagy totális jogállamnak (Varga Zs. András), de igazából – tűnjön ez bármilyen meglepőnek is – Csurka István »a szakmaiság bolsevista trükk« kitétele szintén erről szólt. A fogalmakkal leírt »evilági tünemény« lényegi jellemzője (vagy legalábbis fontos része), hogy a szuverenitással rendelkező nemzetállami döntéshozóktól – jellemzően parlamentektől vagy kormányzatoktól – szupranacionális, nemzetközi szervezetek, bíróságok vagy civil szervezetek valamilyen elvont eszmére hivatkozva minél több hatáskört próbálnak »outsourcolni«, azaz depolitizálják a döntéshozatalt. (...)
A döntéshozatal depolitizálásának lényege, hogy mindig lehet valamilyen más szervre várni, másra mutogatni, összehívni még egy egyeztetést, két egyeztetés között egy workshopot – vagy két workshop között írni egy nyílt levelet. És ez békeidőben működött is, vagy legalábbis úgy tűnt, hogy működik, mivel a (politikai) problémák a szőnyeg alá lettek söpörve. Krízishelyzetben azonban megmutatkoznak a visszásságok. Amikor milliószám özönlenek Európába az eltérő magatartásmintával és kulturális kódokkal rendelkező bevándorlók, amikor a szemükben dekadens Nyugatot elpusztítani igyekvő terroristák robbantanak – tehát akkor, amikor gyors, határozott, egyértelmű, mondhatnánk azt is, hogy férfias döntéseket kellene hozni –, az európai vezetőktől nem futja többre, mint hogy aggódnak, elítélnek, tárgyalnak, figyelmet hívnak fel (rossz esetben a merénylet utáni napon arra, hogy nem szabad összefüggést látni a migráció és a terrorizmus között). A politikai korrektséggel, az emberi jogi fundamentalizmussal egybefonódó depolitizálódásnak és döntéshozatal-kiszervezésnek pedig egyenes következménye a tutyimutyiság és a zsigeri, reflexszerű félelem az olyanoktól, akik a politikai közegben egy politikai probléma megoldásában valóban politikusként mernek viselkedni. Akik rájönnek, hogy a politikai korrektséget, a konszenzusos demokráciát hirdetők nemcsak azért mondják a mantrát, hogy azzal védekezzenek az egyébként saját maguk által folyamatosan sulykolt »történelmi bűntudat« ellen, hanem mert mára már tényleg el is hiszik, amit mondanak.”