Levonom a tanulságot

2016. április 10. 16:06

Akár nyitva a bolt vasárnap, akár zárva, mindkét helyzetben csapdát fogunk találni. Jó lenne egy olyan világ Magyarországon, amelyben megszűnik a kiszolgáltatottság. Egy olyan világ, amelyben ismerjük a kötelességeinket, de a jogainkat is.

2016. április 10. 16:06

„Miután többetekkel értekeztem – ez számomra nagyon izgalmas volt és tanulságos – arra jutottam, hogy akár nyitva a bolt vasárnap, akár zárva, mindkét helyzetben csapdát fogunk találni. Sok munkavállaló kiszolgáltatottságból és nem szabad akaratból dolgozik vasárnap: dolgozik, hogy több pénzt keressen, és engedelmeskedik, hogy ne veszítse el a munkáját. Ti magatok mondjátok sokan, hogy kiszolgáltatottságból kényszerültök a vasárnapi bevásárlásra, azért, mert a hétköznapjaitokba ez egyszerűen nem fér bele. Ha nyitva lesznek újra a boltok vasárnap, a hétköznapok kiszolgáltatottsága, a mókuskerék, az időhiány nem szűnik meg továbbra sem számotokra, valamint a kereskedelemben dolgozók is vegyesen fogadják majd ezt az intézkedést, ki bánja majd, ki pedig örülni fog. A csapda tehát itt van: senkinek nem lesz több ideje, jobb az egészsége, a kedve, a kiszolgáltatottság érzése nem szűnik meg összességében.

Meglátjátok, ha kinyitnak vasárnap a boltok, nem telik el fél év, kettő, a többség ismét elégedetlen lesz. Mitől van ez? Mitől a sok depressziós ember, mitől a közel 700.000 alkoholista? Mitől a rengeteg tüdőrák, mitől a rengeteg méltatlan halál rideg kórházak falai között, mitől az erőszak, a szétváló családok, a kábítószerező, magukra hagyott kamaszok, mitől a sok jövőkép nélküli funkcionális analfabéta fiatal?

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Von der Leyen retteg: azonnal beszélni akar Zelenszkijjel, a tét nem is lehetne nagyobb

Von der Leyen retteg: azonnal beszélni akar Zelenszkijjel, a tét nem is lehetne nagyobb
Tovább a cikkhezchevron

Egyedül azok tudnak változtatni, akikben van hit, tisztesség, jóakarat, alázat, és akik rendelkeznek olyan tudatossággal és tudással, amely segít átlátni, tisztán látni ezt a kaotikus világot, melyben békeidőben is szenved az emberek többsége.

Kívánom, hogy a magyar munkavállalók merjék érvényesíteni jogaikat, a munkáltatóik által kizsigerelt, megzsarolt, kijátszott, kiszolgáltatott dolgozók álljanak ki magukért: életükért, egészségükért, szabadságukért, a munkájuk után járó tisztességes és legális fizetésért, a családjukkal eltöltött értékes órákért.

Ugyanakkor bármilyen munkavégzésről legyen is, szó, azt csakis a tisztesség, emberség, az alázat és a szakmaiság vezérelje. A sekélyes tudású, rasszista, kiabáló, gyerekeket megfélemlítő pedagógusokból, a betegeket semmibe vevő, minden emberséget nélkülöző orvosokból és ápolókból senki sem kér!

A jóknak köszönet és hála!Őket becsüljük! Őket nagyon megbecsüljük!

Jó lenne egy olyan világ Magyarországon, amelyben megszűnik a kiszolgáltatottság. Egy olyan világ, amelyben ismerjük a kötelességeinket, de a jogainkat is. Amelyben képesek vagyunk betartani a szabályokat és amelyben számonkérhetjük jogaink be nem tartását. Egy világ, amelyben nem a pénzkeresés köré épül minden az életünkben, egy olyan világ, amelyben nem veszítjük el magunkat, életbe vetett hitünket, reményeinket.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bajai
2016. április 11. 12:06
Rogán szerint van fontosabb kérdés is a vasárnapi boltzárnál, így például a kötelező betelepítési kvóta, ezért a kormány azt javasolja a parlamentnek, hogy vonják vissza az erről vonatkozó törvényjavaslatot. Holnap már szavazásra kerülhet is a kérdés és a hétvégén már hatályba is léphet. :) Erről, ennyit.
Válasz erre
0
0
kgyula
2016. április 11. 08:58
Oszt mondd csak Ágika, megoldott valamit mindezekből, hogy kötelező zárvatartani? Már akinek, persze...
Válasz erre
0
2
beflower56
2016. április 11. 05:53
Teljesen nevetséges irás!Minden társadalom alapja a MUNKA!Aki ezt kiszolgáltatottságnak tartja,az nem normális.Fel kéne ébredni a cikk szerzőnek,meg néhány komment irónak is.Az meg,hogy tud valaki énekelni,vagy nem teljesen mindegy.
Válasz erre
1
9
tango47
2016. április 10. 20:05
Csak nehogy megállapítsa ezek után valaki, hogy tulajdonképpen nem is tud énekelni.
Válasz erre
6
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!