Budaházy György: Magyar Péter a legnagyobb szélhámos

Ha a Tisza-kormány a tönk szélére viszi az országot, hárommillió nemzeti érzelmű most is ki fog menni az utcára.

Joggal feltételezzük (az elnökségből sem csak mi hárman gondolva ezt), hogy mi lesz a következő lépés ellenünk...
„»Gábor azt mondta, hogy mindettől függetlenül számít személyünkre és munkánkra. Szeretném hinni, hogy ez valóban így van« - írja alapító alelnöktársam, és én is szeretném elhinni ezt (bár nem könnyű, értetlenül állok az elnöki szándék előtt, hiszen korábban nyilvánosan tagadta a háttérbe szorításom lehetőségét, most mégis megtenné).
Szeretném elhinni, hogy a magunkfajták kirekesztése és a párt megosztása után, ha lehet még, összefogva küzdhetünk majd a programunkban hazánknak ígért radikális változásért. De pl. esetemben finoman szólva nem logikus, hogy ha az általam képviselt politika nem eléggé »cuki«, akkor országgyűlési képviselőként miért volna ugyanaz az irányultságom megfelelő. Ezért joggal feltételezzük (az elnökségből sem csak mi hárman gondolva ezt), hogy mi lesz a következő lépés ellenünk...”
