Tisztelt „Uraim”!

„Tisztelt »Uraim«! Magyarországon, 2016-ban, úgy látszik teljesen normális férfi gondolkodás az, hogy egy legénybúcsúra ajándékba megrendelt sztriptíz előadás úgy végződik, hogy a kedves ünnepelt lányos zavarában a képen látható módon fejezi ki férfiúi dominanciáját. Én 156 centi vagyok és 53 kiló, de ettől, amit tettél, nem lettél nálam »erősebb«, csak gyengébb... Széljegyzetben megjegyezném, attól sem vagy nagyobb falkavezér, hogy 4 pohár feles után már nem tudod kontrollálni a tetteidet, ugyanis egy igazi férfi inni is kulturáltan tud. Nem vagy viccesebb sem, mert egy játékos seggrepacsi nem úgy néz ki, hogy tiszta erőből valakire olyat csapunk, hogy az hirtelen azt se tudja a csípő fájdalomtól hogyan is reagáljon. Egy civilizált férfi nem a testi erejével mutatja meg egy nőnek, hogy ő felsőbbrendű. Ha pedig saját magával van problémája, nem másokat aláz meg, hogy a saját önbecsülését helyrerakja. Mielőtt eljutnánk oda, hogy megérdemeltem, mert egyeseknek majd ez lesz a reakciója, elmondanám, hogy nem, nem érdemlem meg. Egy nő nem érdemel ilyesmit. Elvileg egy ilyen műsor egy jópofa ajándék a barátoktól az ünnepeltnek, én azért vagyok ott, hogy egy kis örömet okozzak a látvánnyal a társaságnak. Egy bohócot sem pofozol meg a gyerekeid szülinapi zsúrján, és a céges bulin se csapod le a bűvészt, vagy a humoristát. És a legénybúcsú sem arról szól, hogy szétcsapod a táncost.

Konklúzióként elmondhatnék bármit, de igazából a »vak komondorok« országában már elment a kedvem attól, hogy népnevelőt játsszak, elmondjam mitől lesz valaki Ember, több, vagy jobb az átlagosnál. A világ változik és nem feltétlenül jó irányba.”