Én voltam az első, aki elsírta magát

„Amikor először olvastad a forgatókönyvet, mindent kristálytisztán értettél a sztoriból?

Olyan érzésem volt, hogy egy nagyon jó könyvet olvasok. Nem forgatókönyv, hanem könyvolvasás élményem volt. Értettem és beleszerettem. Szerencsére a teljes forgatókönyvet átküldte Madarász Isti rendező, ami nagyon ritka, mert általában egy-egy jelenetet kapunk meg casting előtt, és nem is nagyon tudjuk, hogy a figurával mit kéne csinálni. Amikor elolvastam a könyvet, akkor azzal hívtam fel az ügynökömet, hogy nekem ezt muszáj megkapnom. Ilyen még soha nem volt velem. Egy kicsit tartottam is attól, hogy egy ilyen jó könyvélmény után milyen lesz a film. Nagyon örültem, amikor láttam, hogy nem csorbult semmiben.

A Hurok elvárja a nézőtől, hogy figyeljen, koncentráljon, menjen a sztorival, különben elveszti a fonalat. Színészként mennyire volt nehéz fejben tartani, hogy éppen melyik idősíkban vagytok?

A könyv nagyon tiszta volt, ezért nyilván én előnyben vagyok a nézővel szemben, mert olvastam, és sokat beszéltünk róla. Nekem inkább az a furcsa, ha valaki nem tudja követni. Tiszteletben tartom, elhiszem, de én értem, és nem érzem, hogy bármilyen szempontból érthetetlen vagy követhetetlen lenne. Plusz az én karakterem csak a film legvégén érez meg valamit abból, hogy katyvasz van, Dénesnek volt nehezebb dolga, neki kellett felépíteni, hogy mikor hol tart a felismerésben. Nekem nem volt nehéz, inkább izgalmas, hogy gyakorlatilag három jelenetem van a filmben, és azokat felvettük vagy nyolcszázszor mindig egy nagyon picit változtatva rajta.”