„Gyurcsány nem-kormányzó, a gyeplőt lovak közé dobó ámokfutása után a Fidesz mögé soha nem látott tömeg sorolt be, nemcsak a szavazófülkékben, hanem azok körében is, akik a párttól vártak anyagi-egzisztenciális segítséget. Orbán ezt kihasználta, Kubatov vezérletével szervezett, mindent letaroló politikai hadsereg állt fel, amely el is érte a győzelmet. A tiszteket azonban meg kell jutalmazni.
Ez a jutalmazási kényszer vezetett oda, hogy Fidelitas-bohócokkal töltöttek fel olyan szerveket, mint pl. a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal. A sors furcsa fintoraként vidéken a KLIK olyan Fideszesekkel lett telerakva, akiket a helyi kis közösség valahogy sose választott meg semmilyen vezető tisztségre, vagy ha ezt egyszer megtette, akkor többet nem követte el ezt a hibát. Az örök igazgatóhelyettesek, a mindig furkálódó spiclik kapták meg az intézményfenntartóban az áhított hatalmi pozíciójukat. (nyilván rengeteg jó szakember és még több jószándékú, ám teljesen fogalmatlan hülye mellett)