Nagyapák és fiúk

2016. március 03. 09:53

2016 Magyarországán veszélyes bárkit, bárkinek a teljesítményét felmenői keretbe tenni. Legfőképpen azért, mert felmenői mindenkinek vannak.

2016. március 03. 09:53
Murányi András
Népszabadság

„Megítélni bárkit is faji, nemi, vallási, identitásbeli alapon vagy éppen a felmenői miatt: aljas dolog.

Következésképpen az, amit Pukli István iskolaigazgató kap a lakájmédiától (copyright by Semjén Zsolt): aljas dolog.

Azt is mondhatnám: a legaljasabbak egyike.

Tudniillik – vegyük át még egyszer, nem leszek bonyolult – az embert annak alapján kell megítélni, mit tesz, hogyan viselkedik; s nem az alapján, mit tett, hogyan viselkedett az apja, az anyja, a nagyapja, a nagyanyja. Értem én persze, hogy e pillanatban a hatalom számára Pukli István velejéig romlott, mocskos ember, amennyiben a jelenlegi (oktatási) rendszerrel szemben határozza meg önmagát, ugyanakkor semmi nem indokolja, hogy ne ilyen kontextusban kapja visszakézből a koki- és sallercsomagot, hanem azért, mert a nagyapja – Pukli önfeljelentéséből tudjuk – ávós volt.

Nem mellesleg: 2016 Magyarországán veszélyes bárkit, bárkinek a teljesítményét felmenői keretbe tenni.

Legfőképpen azért, mert felmenői mindenkinek vannak.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 64 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csurcsányi
2016. március 03. 23:35
Bezzeg Hóman Bálint unokája még portás sem lehetne T.B. gimnáziumban a balliberális össztűz miatt!
antioxi
2016. március 03. 20:16
Nagyapák és nagy fiúk? Valahogyan ez a Puki nagy fiú is csak megmaradt valahogy balos nagyfiúnak - teljesen függetlenül a családi indittatásától-:) ps: Az AVO-s kommunista nagyfater bizonyára a térdén lovagoltatva mesélt a kis Puki Pityunak hogyan kell ügyesen a kulákok körmeit letépni és ha még akkor sem vallanak, akkor ráültetni a tüzes kályhára.
don Fefinho
2016. március 03. 19:49
Itt az ideje, hogy a baloldal szembenézzen a múlttal. Ja nem, bocs, nácifasisztanyilas sátánorbán.
Dénia
2016. március 03. 18:43
Persze, hogy vannak mindenkinek felmenői, csak nem mindenkinek véreskezű komcsik a felmenői. Lehet, hogy nektek ez furcsa, mert a ti köreitekben ez nem így van. Az meg lehet, hogy igazságtalan, hogy az apák tetteinek súlyát a fiúk is hordozzák, de már csak ilyen az élet. Ez így van, amióta világ a világ. Amúgy meg egyáltalán nem mindegy, hogy ki milyen családból jön, mert nagyonis meglátszik. Senki sem teljesen független és mentes a felmenőitől és a családjától, bármennyire nem tehet róluk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!