Olvasgatok itt a Facebookon arról, hogy milyen Ákos új, dupla lemeze
Mindenről szó esik: arról is, hogy Ákos náci sarlatán, arról is, hogy érző lélek, csodagyáros, illetőleg fizetést kap Semjén Zsolttól.
Jó látni, hogy néha valami szép is születhet a könyörtelen üzleti mentalitásból és a mindent besározó ideológiai háborúból.
„A lényeg: a multi – ahol a hét magyarországi felső vezetőből csak egy nő – egyoldalúan szerződést bontott, de később rájöhettek, hogy hibáztak, mert szerdán szűkszavú közlemény jelent meg a honlapjukon. »Megegyezéssel zárult a Magyar Telekom és Ákos együttműködése. A partnerek a vitás kérdéseket megnyugtatóan rendezték, az ügyet véglegesen lezártnak tekintik, megköszönve egymásnak a sokéves, eredményes közös munkát« – írták, és hiába kérdeztük, a részletekről nem akartak beszélni. Ezt nem tudom másképp értelmezni, mint hogy a multi jogászai rájöttek: védhetetlen a szerződésbontáskor képviselt álláspontjuk, és a további pereskedést elkerülendő megegyeztek Ákossal. A megegyezésben valószínűleg szerepelt a bevezetőben már említett igen kerek összeg, de hát ezt kínos lenne bevallani, és különben is, egy mindenható multi soha nem téved. A zenész pedig úgy döntött, nem kell a tömegkommunikációs cég pénze – miközben teljes joggal megtarthatta volna, hiszen bírósági úton is kapott volna kártérítést az egyoldalú szerződésbontás következtében őt ért anyagi és erkölcsi kár miatt –, és átadta azt, vagy egy jelentős részét, Böjte Csaba alapítványának.
Tény, hogy a szűkszavú közlemény kiadásával egy időben Ákos honlapján megjelent a hír: az énekes ötvenmillió forinttal támogatta a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekmentő munkásságát. (Úgy tudom, ez az összeg a több mint 2300 gyereket gondozó, 300 alkalmazottal működő alapítvány közel féléves költségvetése, és eddig ez volt a legnagyobb egyéni adományuk.) Érdekes és elgondolkodtató Böjte Csaba reakciója is, aki megható videoüzenetben és Facebook-posztban köszönte meg a támogatást, külön kitérve arra, hogy olyan nőket is segíteni fog belőle, akiknek anyai hivatásukat anyagi gondok miatt kellett feladniuk – most ezzel a támogatással a gyermekeiket szépen fel tudják nevelni.
Jó látni, hogy néha valami szép is születhet a könyörtelen üzleti mentalitásból és a mindent besározó ideológiai háborúból. 2300 gyerek sorsa egy kicsit jobb lesz – ha van humorérzékük, küldenek egy köszönő-sms-t a Telekomnak.”