R I A D Ó !!!!

2016. március 17. 16:16

Ez pedig nem más, mint a FOGYASZTÓI CSOPORTOK nevű rabló játék, amelynek a károsultjait éveken keresztül próbáltuk menteni a TV ÜGYVÉDJE c. műsorban. KÖNYÖRGÖM TESSÉK ÉSZREVENNI, EZ NEM MÁS, MINT AZ ÁLLAMI PILÓTAJÁTÉK!

2016. március 17. 16:16
Juszt László
Juszt László
Facebook

R I A D Ó !!!! Ennél a gengszter fidesz kormánynál minden gát átszakadt!Alig egy nappal azután, hogy beadták a javaslatot a nemzeti otthonteremtési közösségekről, ma már meg is szavazták azt a parlamentben. A tagok kötelezettséget vállalnak egy összeg folyamatos befizetésére, és amikor egy új lakás megvásárlásához szükséges pénz összegyűlik, sorsolással választják ki, hogy azt éppen ki kaphatja meg.

Ez pedig nem más, mint a FOGYASZTÓI CSOPORTOK nevű rabló játék, amelynek a károsultjait éveken keresztül próbáltuk menteni a TV ÜGYVÉDJE c. műsorban. Ma is egy sor per folyik ebben a témában az ország különböző bíróságain. De ezek szerint ez a rablási módszer is csak a fidesz tagoknak van fenntartva.

Ez a rabló banda egyszerűen »lenyúlja a know-how-t« és maga folytatja azt, amiért a kitalálókat börtönnel sújtja. Az egész rablási metodikát ezek szerint hiába írtam meg a »Hát hiába beszélek« c. könyvben! Emberek ne hagyjátok magatokat becsapni, átverni, megkárosítani!!!!!

KÖNYÖRGÖM TESSÉK ÉSZRE VENNI - EZ NEM MÁS, MINT AZ ÁLLAMI PILÓTAJÁTÉK!!!

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 137 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vlagyimir Iljics
2016. március 18. 14:20
Az igaz hogy pilótajátékhoz hasonló, csakhogy egészen más a cél és végkifejlet. A régi ilyen pilótajátékok és fogyasztói csoportok, arra törekedtek, hogy minél több balekot begyűjtsenek, tőlük minél több pénzt kicsaljanak, és amikor jó sok összegyült, bedöntötték az egészet és leléptek a pénzzel, eltűntek. Nos a Magyar Állam ugyebár nyilván nem fog eltűnni. Persze ettől még lehúzás, szemfényvesztés és átverés ez is, mint minden, minden bármi, amit csak az orbánmaffai csinált bármikor is... Csak kicsit másképp... pénzt is húznak persze, de nem ez a fő cél, és adnak is valóban, hiszen azok a lakások nem fognak elpárologni. Aki szépen beáll a birkasorba, lehajtott fejjel éli üres, céltalan, középszerű, rabszolgaéletét, mint hangya a bolyban, annak ez a rendszer nagyon jó. ÉS EZ A CÉL. Kiszolgáltatott rabszolgák, alattvalók, kussoló, bólogató birkatömeg.. minden szépen szabványosan, leszabályozva, megrajzolva... ezt szolgálja ez az állami fogysztói csoport, mint ahogy minden más is, a politika és gazdaság egyéb területei, az oktatás, a kultúra (azaz ezek romjai), mind pontosan azt szolgálják, hogy egy új ókori birodalom jöjjön léte (ami amúgy nagyjából már létre is jött), rajta egy fals csillogó cukormáz, hogy itt nagy jólét van, komoly fejlődés, szabadság, igazság, demokrácia...az emberi történelem egyik legundorítóbb, legsunyibb, legaljasabb leg lélekölőbb pokla ez az ország, és ez még fokozódik...
chinasky
2016. március 18. 08:59
a fidisek még a nemzeti "ittapirosholapiros"-t is beveszik majd.:D:D
Tintamin
2016. március 18. 08:36
Tényleg kurvajó, hogy államilag támogatott pilótajáték szerveződik. Utoljára ilyet valamelyik egyenlítői banánköztársaságból lehetett hallani. Szakmai munka nagyon megy ebben a fidesz nevű állampártban.
áfonya
2016. március 18. 05:19
És ilyen szoclibisek által védett gyilkos több ezer lehet Európában.. http://legfrissebb.info/brutalis-sved-menekultszallon-talaltak-meg-a-hidegveru-gyilkost-video-18/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!