Mindenfajta kontrollt kikerülve költené a pénzünket Orbán

2016. március 03. 21:15

Egyik pillanatról a másikra tudnának százmilliárdokat elkölteni, mondjuk egy olyan ágazat támogatására, amelybe majd Mészáros Lőrinc beruház

2016. március 03. 21:15
Jámbor András
Jámbor András
Kettős Mérce

„A javaslat szerint ezután a Költségvetési Tanácsot és a parlamenti szavazásokat kikerülve, egyszerű kormányrendelet alapján módosíthatná a költségvetést Orbán vagy a helyettese, Lázár. Ezzel egyrészt az a probléma, hogy követhetetlen lenne, mire költ a magyar állam, hogy egyik pillanatról a másikra tudnának százmilliárdokat elkölteni, mondjuk, egy olyan ágazat támogatására, amelybe majd Mészáros Lőrinc beruház, vagy tudnának elvenni bármilyen megállapodást felrúgva, mondjuk, bért a pedagógusoktól vagy az iskoláktól költségfedezetet. Másrészt pedig az is probléma, hogy lényegében bármikor megpuccsolhatják a magyar államot.

Egy ilyen módosítás után a közpénz tényleg Orbán Viktor személyes játszóterévé válna, és ha a miniszterelnök reggel bal lábbal kel fel, a kormányt, a Fidesz-frakciót megkerülve, mondjuk, elveheti a pénzt teljes területekről, tehát a kontroll utolsó maradványa is eltűnik a miniszterelnök környezetéből.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
MZ/X
2016. március 04. 08:27
Nemhogy kakaóbiztos számítógépekbe fektetnének, állítólag az kell a népnek....
balbako_
2016. március 04. 07:17
Arról is faggatták, hogy az államháztartási törvény tervezett módosítása rendeleti költségvetésre ad-e lehetőséget. A politikus erre azt felelte: nem erről van szó, az előterjesztés arról szól, hogy a havonta felhalmozódó maradványt hogyan használhatja fel a kormány.
áfonya
2016. március 04. 03:27
Paláver .Minden nap 16-18.30 óráig ,ajánlatos hallgatni. http://myonlineradio.hu/karc-fm
áfonya
2016. március 04. 03:24
Gyurcsányék ,Hornék ,Megyesiék mszp-szdsz kormányok mindenfajta kontrollt kikerülve költötte a pénzünket.2002-2010 kormányzás idején mai napig nem számoltak el a sok adóssággal ,hova tüntették el a sok pénzt ,ország kitermelt pénze az adósság amit felszedtek a bérek nyugdíjak csökkentésének pénze eltűntek (simon titkos betét) Simonon kívül hány ballibsinek van? Ellenben ez idő alatt az mszp szdsz részről mérhetetlen gazdagodás volt látható,minden ág ahol pénzek nagy pénzek mozogtak ott pénzcsapokat nyitottak . A "Háttér-kép" március 3-i adása http://www.utolag.com/HatterKep0303.htm
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!