A bicikliseknek a közlekedést illetően semmifajta adóterhük nincsen, miközben sorra-rendre épülnek a bicikliutak, amiket persze aztán karban is kell tartani.
„A biciklisek közpénzt igényelnek. Kérdés az, hogy ők milyen terhet vállalnak ebben? Kapni akarnak, de mit adnak?
Jelenleg semmit.
Egy gépjármű tulajdonos jó néhány ponton vesz részt a közteherviselésben. Most eltekintve az üzemanyag árától, amely számottevő adótartalommal bír, közvetlenül fizet a helyi önkormányzatnak úgynevezett súlyadót, az autópálya használatért különdíjat, és még a kötelező biztosítás is terheli. (A kötelező biztosítás ugyan nem adó, de – éppen kötelező jellege okán – részben mégis csak adó jellegű teher, hiszen meg nem fizetése esetén az állam kizárja a gépjárművet a forgalomból.) A gépjárművezető több jogcímen is fizet a jogosítványért, illetve annak megújításáért.
A bicikliseknek a közlekedést illetően semmifajta adóterhük nincsen, miközben sorra-rendre épülnek a bicikliutak, amiket persze aztán karban is kell tartani.
Éppen azért, mert a biciklizés tömeges jelenséggé vált, és remélhetőleg tartós felívelő szakaszba került, merül fel az, hogy utakat és infrastruktúrát hozzon létre számukra a helyi önkormányzat és az állam. Akkor viszont az is kérdéssé válik, hogy ők mivel járulnak hozzá saját közlekedési infrastruktúrájuk létrehozásához, bővítéséhez, fenntartásához.
Megítélésem szerint társadalmilag igazságtalan a jelenlegi helyzet, nevezetesen hogy a kerékpárosok semmivel sem járulnak hozzá az őket érintő beruházásokhoz. De az is igazságtalan lenne, ha megközelítően hasonló mértékben tennék ezt, mint az autósok. A közteherviselés elve egy polgári társadalomban általános, de arányosan kell érvényesülnie, mert ha aránytalan, az újabb igazságtalanságokat szül.
A jelenlegi nulla és az autósokat terhelő sok között kellene egy megfelelő arányt találni. (...)
Arra is számítok, hogy az elutasítók látszólag szofisztikáltnak tűnő, úgymond pragmatikus ellenérvekkel élnek.
Például azzal, hogy ilyen alapon a gyalogosoknak is részt kellene venniük a közlekedésüket érintő közteherviselésben, merthogy nekik pedig járdákat építenek. Ez a járdaépítés persze a városokra igaz, a kisebb településeken nem feltétlenül jellemző. A döntő különbség mégsem ez. A döntő az, hogy a bicikli jármű, és a gyalogos nem az. A járművekre, illetve a jármű tulajdonosokra vonatkozik a közteherviselés infrastrukturális vetülete, s itt lehet dönteni arról, hogy nulla vagy sok ez a közteher. A jármű ugyanis tényleg más, mint a gyalogos.”
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
Még a végén árnyalódna a „mindenki azt mérte, hogy” közhangulat.
A hazai közlekedés mindennapos feszültségforrás. Számba vettük, miért lehetnek olykor kiemelten idegesek a magyar autósok.
A Shell hangsúlyozta, egyedi, elszigetelt esetről van szó.
1969-ben megkérdezték egy Vietnámban szolgáló amerikai katonától, hogy mit üzen az ötven évvel később élő amerikaiaknak.
A Politico már hullajtja is a könnyeket.
Hogy kik? Hát a Z-generáció. Azok, akik eltörölnék a múltunkat, a hagyományainkat, a történelmünket, az irodalmunkat, eltörölnének mindent.
Romanowski szerint a bíróság új döntése vádirat az igazságügyi minisztérium jelenlegi vezetése és Donald Tusk miniszterelnök kormánya ellen.
Letiltás, betiltás, tagadás – ezt tudja produkálni a Tisza-vezér, ha számára kellemetlen információk kerülnek napvilágra.
