„Egy ismerősöm nem is olyan régen lelkendezve mesélte, hogy a négymillió forintos hitelének a havi 50 ezer forint körüli törlesztőrészlete gyakorlatilag megfeleződött mostanra. Bár igazából fogalma sem volt róla, de ennek egyetlen oka a jegybanki alapkamat mérséklése volt. Ha tehát ezt vesszük alapul, éves szinten 300 ezer forintot spórolhatott meg ezzel az egy lépéssel egyetlen család. Ami biztosan nem lenne, ha a korábban jajgató és mindenben csak a rosszat látó »szakemberek« hoznak döntéseket.
Ezért lenne jó, ha a magyar sajtónak az a része, amelyik most ugyanezt játssza el a csokkal, a nokkal és szinte mindennel, ami új, legalább megvárná, hogy milyen hatása lesz egy-egy új intézkedésnek. Ráadásul a kamatcsökkentésben is sokan még mindig csak azt a kockázatot veszik észre, hogy milyen rossz lesz mindenkinek, ha újra emelkedő pályára áll a jegybank irányadó rátája.