Elfogyott a spatula

„A spatula, ami a rendelőben már csak a jövő héten lesz – amikorra, reméljük, ez a torokváladék-ügy már aktualitását veszti – utánanéztem gyorsan, bruttó 9 és 15 Ft közötti összeg darabonként. Nyilván a rendelőbe nem egy kell, hanem sok, de ha volna egy spatulabolt a környéken, most vennék és vinnék pár száz darabot, hogy itt van, a Zsigámat intézzük már el, meg a többi gyereket is ebben a váladékos időben, a spatulán ne múljon.
De nincs, és nem veszek.

A spatula olyan szimbólummá vált az egyéni dödögésemhez, mint az iskolában a kréta. Nem nagy összeg, megvehetnék a szülők is, a tanárok is. Ahogy a doktor néni is elmehetne a nagykerbe spatuláért, ha az ő dolga volna, meg ha nem jutna egyetlen háziorvosra több száz beteg gyerek. És nyilván nemcsak a spatula szokta elfogyni magát, hanem a tű, a fecskendő, a géz, a vatta, a gumikesztyű, a minden. És valahogy nem fussa a tébéből, az ehóból, a mindenféle jogcímen beszedett állampolgári száz- és ezermilliárdokból spatulára sem. Pedig ilyen apróságokon bizony sok múlhat, ahogy egy szög miatt elvész a patkó, és a vers végére az ország, úgy bizony egy kis- vagy nagybeteg állapota sokat múlhat azon, hogy most csinálnak meg egy vizsgálatot, vagy majd a jövő héten.”