Arma virumque cano

2016. február 02. 14:30

Minaretet akar építeni a kormány Erdogánnal, amikor egész Európának a minaretekben üvöltöző imámoktól borsódzik a háta?

2016. február 02. 14:30
Zárug Péter Farkas
Demokrata

A lánglelkű hősök napja szeptember 7. Zrínyi katonáival kitört a várból, és az Allah akbar-t kiáltó török katonák közé rohantak, akik lekaszabolták őket. Sokukat lefejeztek, vagy épp golyó által terítettek le. Leírások szerint Zrínyit is puskagolyó ölte meg. Az egy hónapos ostrom végén alig egy óra alatt lemészárolta a török sereg Zrínyi maroknyi keresztény seregét. Törvényhozó Nagy Szulejmán ekkor már halott volt. A 72 éves szultán az előző nap, szeptember 7-én ágyban, párnák közt, a sátrában szívrohamban meghalt.

Az idén minderre emlékezünk. Emlékeznénk. (...)

De ezen kívül mivel is készül még Szigetvár polgármestere és nem cáfolt hírek szerint a harmadik Orbán-kormány a megemlékezésre? Azzal, hogy első kanyarban meghívják a mára illiberális mintaállammá vált Törökország első emberét, Recep Tayyip Erdogan török államelnököt, hogy megfelelően tudjon török büszkeséget mutatni a mai muszlim világnak és egész Törökországnak nagy Szulejmán dicsőséges történelmi győzelmével. Majd második kanyarban pedig – jól tessenek figyelni –, ha már lúd, legyen kövér, török pénzen, török megrendelésre, a török dicsőségre minaretet terveznek építeni Szigetváron, merthogy a régi romjai sértené a török vendégek érzékenységét…

Na, most mi van? Megbolondult itt most már mindenki?

Minaretet akar építeni a kormány Erdogánnal, amikor egész Európának a minaretekben üvöltöző imámoktól borsódzik a háta? (...)

És Zrínyi emléke? Az utolsó 800 magyar és horvát keresztény lemészárolt emléke? Ők, tisztelt uraim, pont azért védték és védenék ma is Magyarországot és Euró­pát, hogy minaretek ne épüljenek, és a muszlim világ ne törjön előre a keresztény civilizáció életvilágába. Ja, hogy ez már idejétmúlt? Hogy ezen kell túllépni? Ja, hogy megbékélés, megbocsátás és együtt ünneplés…? Igen ezek a liberálisok érvei ilyen helyzetekre.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 147 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
belga
2016. február 03. 12:10
Ne azt figyeljék, amit mondok, hanem azt, amit teszek. Nem szó szerint, de ezt mondta Orbán a nagyköveteknek. Akkor most miért is csodálkoznánk?
mákgubó negyedszer
2016. február 03. 09:43
Dagadt geci, a te Pártod, a te Kormányod, ott reklamálj ne itt rinyálj..:)
lajkakutyus
2016. február 02. 22:34
Emlékezzenek meg közösen, de a minaretre semmi szükség. Ennek felépítése Zrinyiék arculcsapása lenne, a mai történések fényében meg egy ostoba gondolat.
mustarharmas
2016. február 02. 21:57
Ne majomkodjunk már! Ne játszunk már török-magyar háborúsdit 550 évvel a történtek után. Akkor háború volt és ellenségek voltunk. Ahogy más háborúkban ellenségek voltunk osztrákokkal, némettel, csehekkel, szlovákkal, románnal, orosszal....stb. A törökök (igazából szerbek, albánok, görögök, tatárok és törökök) nem elvadult állatok voltak, hanem az ellenségeink. Nem Szulejmánt, a törökök ikonikus vezérét ünnepeljük, hanem csak tisztelgünk a nagy ellenfelünk előtt. Az viszont igaz, hogy Szulejmán előtt / mellett Zrínyi előtt kell tisztelegni egy nagyszerű emlékművel.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!