„Az első oktatási reformos élményemet a hetvenes években, általános iskolás koromban szereztem. Akkor vezették be a kabinetrendszeres (szaktantermes) oktatást. A rendszerváltás után minden kormány megpiszkálta az oktatásügyet, az utóbbi években pedig egymást követik a gyökeres átalakítások. Ennyire képlékeny tudomány lenne a pedagógia?
Valóban rengeteg marhaság történt pedagógiai reform címen az elmúlt években, évtizedekben is. A kabinetrendszer idején még egy budai kerületi pszichológiai rendelőben dolgoztam, és láttam, hogy borzalmas. Magyarországon általában szeretnek bevezetni olyan dolgokat, amelyekhez nem állnak rendelkezésre a megfelelő feltételek. Az viszont mégis különbség a régebbi, sokszor rosszul kivitelezett úgynevezett reformok és a mai átalakítások között, hogy akkor legalább olyasmit próbáltak, ami külföldön bevált, vagy amitől azt remélték, hogy a tanároknak vagy a diákoknak jobb lesz. Az utóbbi években viszont nem ez számít. A mostani irány teljes csőd. A világban már évtizedekkel ezelőtt rájöttek, hogy le kell bontani a nagy centralizált rendszereket kisebb alegységekre. A túlszabályozott rendszerek ugyanis sokkal drágábbak, és szakmai alulteljesítéssel lehet megfelelni az elvárásoknak. Volt egy német barátom, iskolaalapító Nyugat-Németországban, aki egyszer azt kérdezte tőlem: »Tudod, mi a világ leggonoszabb mondata? Megbízni jó, ellenőrizni még jobb. És tudod, ki mondta?« »Nem« – válaszoltam. »Lenin.«