Szerződések? Bizony többes szám, mert nem egy ügyben bízták meg dr.Békefi urat, hanem egyből két megbízási szerződést is kötöttek vele.
A havi 200 ezer forintos fáradtságos honlap megfigyelés, ebben testesedik ki a Biztosi munka, mellett ugyanis szintén 2015. márciusában szerződést kötöttek vele a 2010-2014 közötti szerződések átvizsgálására is havi 500 ezer forint összegben. (ezért havonta 20 óra munkát végez... ennyiért egy főállású jogászt is bőven felvehettünk volna, aki a hivatalban havi 160 órát dogozik )
A polgármester Magyar Narancsnak adott interjúja szerint december elejére el is készült a jelentése - mely eddig ugye 5 millióba került. Az anyag viszont furamód azóta sem került sem a testület elé, sem nyilvánosságra. Mint közpénzből készült anyagot, közérdekű adatként kértem a nyilvánosságra hozását.
Attól tartok Békefi úr kiválasztása e munkára különösen szerencsétlen, sőt kontraproduktív döntés volt a valóban fontos cél, a Papcsák korszak számos kétes szerződésének vizsgálatában. A kerületi Fidesz semmiképp nem fogja őt semlegesnek elfogadni, jusson bármilyen eredményre a vizsgálat, legyen bármennyire tényszerű és jó az általa lerakott anyag, azt politikai támadásként fogják értékelni és ekként elhárítani.
Én a magam részéről már erősen kétlem, hogy van-e valós szándék a fura ügyletek ( Mazsu ZVZ Zrt. igazgató ügyei, a HBF Kft. Ligetsor Bau, LS Group, Nyír, Hungast közbeszerzések, a Sárhegyi, Kovátsist, Kovács ügyvédi megbízások, hogy csak a médiában is ismerteket említsem) feltárására, hisz eddig Karácsony nem tett egyetlen ügyben sem feljelentést. Leginkább időhúzás folyik, mert hát csak nem fogja a polgármester a saját Fideszes alpolgármesterét feljelenteni, azaz kirúgni az egyik politikai lábát. És hát az elmúlt négy évben az MSZP sem tett semmit a papcsáki ügyek nyilvánosságra kerüléséért, én oknyomoztam, én pereskedtem, félő most is csak a zsarolási potenciál növeléséhez keresnek muníciót)