Kitiltva

2016. február 10. 07:43

A Nemzet olvasása – egyelőre – hivatalosan nincs tiltva, de a nemzeti együttműködés rendszerében azért számon tartják, hogy ki vetemedik rá.

2016. február 10. 07:43
Sebes György
Sebes György
Népszava

„Joggal örvendezhetnek olvasóink, hiszen egy »informatív és mértékadó« napilapot tartanak a kezükben. Az örömöt az sem kisebbítheti, hogy a minősítés az Országgyűlés hivatalától származik. Márpedig ennek a szervezetnek aligha lehetnek jogosítványai a sajtótermékek osztályozására. Ez azonban nem zavarja őket. A Népszavához hasonlóan e kategóriába sorolták az összes országos közéleti napilapot, kivéve egyet. A Magyar Nemzetet. Annak az előfizetését január elsejétől lemondták. Az okokról érdeklődőket a sajtóiroda arról tájékoztatta, hogy »a frakciók továbbra is maguk döntenek arról, hogy mely sajtótermékeket kívánják megrendelni.« Vagyis: a Nemzet olvasása - egyelőre - hivatalosan nincs tiltva, de a nemzeti együttműködés rendszerében azért számon tartják, hogy ki vetemedik rá.

»mértékadó« jelző pedig éppen a Magyar Nemzetre illene a legjobban. Az átkos időkben - mint a Hazafias Népfront orgánuma - őrizte a lap sok évtizedes polgári hagyományait. A rendszerváltás óta pedig csúszkált egy kicsit a vékony jégen, sok éven át a Fidesz - majd a jobboldali kormány - megbízható szócsövének számított. Egészen addig, amíg a két régi harcostárs össze nem veszett, s Simicska rá nem jött, hogy Orbán mégsem a barátja. Ennek nyomán az újság - s vele a sokáig hűséges Hír TV is - ellenzéki orgánummá minősült. Legalábbis a házelnök megfogalmazása szerint. A hivatal most csak Kövér László intencióit követte.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
haj rá
2016. december 02. 02:09
Zsidaj pista!A büdös fajtád csak szopásba,köpdösésbe gondolkozik! Az unokaelletésed análisan megvolt,bipsi szokás szerint utána közvetlen orálisan is mert reggeli helyett kapja! Kiköpnie nem szabad!Aliázzatok mert kemény tábori fizikai munka vár rátok! Ajvé,Salome,Solomon!
balbako_
2016. április 15. 09:13
A Magyar Nemzet mélypontja akkor volt amikor a szintén agybetegségig posztkomcsi főnökét Németh Pétert tették a főszerkesztői székbe. Akkor kussolt ez pondró. Most egyszerűbb volt a helyzet, mert a főszerkesztő és értékesebb munkatársai nem álltak át a posztkomcsikhoz. így a szar felúszhatott a felszínre. Hát az ilyen kiadványokból meg túltermelés van, de érdeklődés nincs.
mákgubó negyedszer
2016. március 23. 15:44
Én a büdös fajtádnak mutattam utat. Egy éve szoptátok, most meg köpdösitek, narancs patkányok. Én egy éve, most is, és egy év múlva is egy mocskos, fideszes, korrupt szarházinak tartottam, és tartani fogom, mert az. Soha egyetlen percig nem felelt meg, hiszen nektek lopta a közpénzt,tőlem.
mákgubó negyedszer
2016. február 15. 09:24
Ez az a Simicska akit, mint fidesz-pénztárost, egy évvel ezelőtt még mint a kiváló keresztény nemzeti nagyvállakozót éltettél, kaméleon?:)))))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!