Bíróság, vád alatt

2016. február 02. 08:30

Legkevésbé a rezsihírnök szorul eredeti ötletekre a kormányban, félek azonban, hogy most mégis azt fontolgatja, az általa beharangozott kétjegyű rezsicsökkentést részben a kormánybosszantó igazságszolgáltatáson hajtja be.

2016. február 02. 08:30
Hajba Ferenc
Népszabadság

A miniszerelnöknek tehát a menekültek elleni lobbizása, más politikai feladatai és heti 90 perc szotyolaköpködése között még a vádlottak megnevezése is a vállait nyomja. Ezért is fölösleges ez az ítélkezési szertartás. Lám, milyen jól megvan az ország valódi Alkotmánybíróság nélkül is. Igaz, ők formálisan létező testület, s megtanulták ­Schmitt filozó­fiáját, élvezik annak méltóságos hasznát. Hajtják is a motort olyan lelkesedéssel, hogy kilóg szaporán szedett lábuk a kocsi alvázából. Mint megannyi Frédi és Béni.

És már nem is vált ki felháborodást, hogy nálunk – jobbára az egyetlen bíróságon kívül – minden ellenőrző funkciókra rendelt testület az Orbán-kormány törvényességének igazolására működik.

Alighanem a bíróság sem lesz sokáig kivétel, mert Németh Szilárd szerint az igazságszolgáltatás miatt összehívandó vitanap után akár jogszabály-módosítás is várható. Lehet, hogy azt követően például a mindenkori frakcióvezető ellenjegyzése szükséges az ítéletek jogerőre emelkedéséhez. Vagy a formálisan megmaradó törvényszéket a szakminisztérium, illetve a kormányhivatalok főosztályaként működtetik.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atila68
2017. január 24. 22:26
Ez miről beszél?
balbako_
2016. augusztus 31. 21:06
Olyan érzékük van arra, hogy mindig a rossz ügy mellé álljanak, hogy ez már tehetség! Ugyanis az emberek érzik igaztalannak - talán azért mert az is - ezeket a fura ítéleteket. És, ha a kormánypárt ezt érzékeli bölcsen teszi, ha melléjük áll.
Valodi
2016. február 17. 12:58
...lásd fentebb...
BőröndÖdön
2016. február 04. 17:18
Rezsi Szilárd legalább annyiraértelmes,mint a Tállai Bandi,mi a gond,nem értem...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!