Lánczi András: A bosszúvágy és az irigység a két legpusztítóbb politikai fegyver, mert ellenségképző ereje van
De ki lehet politikailag sikeres? Mivel minden demokratikus választás maga a káosz, végül a szerencse is hozzáteszi a magáét.
Ha a főáram tehetetlensége, elbizonytalanodása miatt elbukik a liberális demokrácia és annak értékrendje, az nemcsak a liberális felfogású emberek, hanem az egész civilizált nyugati világ tragédiája lesz.
„A liberális demokrácia és annak metaideológiája már egy évszázada folyamatos ostrom alatt áll. A múlt század első felében két veszedelmes vetélytársa akadt a fasizmus és a kommunizmus képében. Ezek a totalitárius ideológiák nemcsak a liberális demokrácia politikai rendszerét támadták, hanem annak értékrendjét, látásmódját, közfelfogását is. A liberális demokráciák fél évszázados élethalálharcot folytattak a totalitárius kihívókkal szemben, míg végül legyőzték azokat. A győzelemért azonban nagy árat fizettek: ahogy eltűnt a liberális demokráciát és értékrendet fenyegető halálos veszedelem, hamarosan belülről gyengült meg a rendszer. Kiderült, hogy legitimációját nem kis részben kívülről szerezte: ahogy a közvetlen fenyegetés elmúlt, a rendszer belső szilárdsága is erodálódott.
Most megint vannak veszélyes kihívók a láthatáron. Komoly külső (ám egyes országokban már belső) fenyegetésként a kilencvenes évek második felében megjelent és azóta folyamatos terjeszkedésben van az iszlám integrizmus, valamint annak legszélsőségesebb formája, az iszlámalapú terrorizmus. Ettől függetlenül ugyan, de most már ebből is erőt merítve hódított Európán belül a főáramot elutasító populizmus, antiestablishment, szélsőséges politizálás. Bár ezek egymásnak is ellenfelei, ugyanakkor egy bizarr koalíciót is alkotnak. Mindkét kihívó az emberek félelmére és frusztrációjára alapoz. Minél nagyobb félelmet tudnak kelteni az iszlám fundamentalisták Európában, annál könnyebb dolguk van az itteni szélsőségeseknek. Ha pedig a populisták előretörnek, az növeli a kitaszítottságot vagy annak érzetét a muszlim lakosságban, és közvetve növeli a fundamentalizmus táborát és erősíti a szembenállást. Ördögi kör ez, amit csak a főáramú politikai erők stratégiai összefogása törhet meg: ha nem tudnak biztonságot és reményt nyújtani az állampolgároknak, akkor egyik részük a populisták, másik részük a fundamentalisták karjaiba menekül, és Európa újból a második világháborút megelőző évekre jellemző káoszba zuhanhat.
Ha a főáram tehetetlensége, elbizonytalanodása miatt elbukik a liberális demokrácia és annak értékrendje, az nemcsak a liberális felfogású emberek, hanem az egész civilizált nyugati világ tragédiája lesz.”