A Századvég stratégiai igazgatója által főszerkesztett lap az utóbbi évek legszennyesebb és legaljasabb karaktergyilkosságát követte el. Értelme semmi, hisz Tóbiás súlytalan figura, egyetlen fideszes mandátumra sem jelent veszélyt. Vajon mi visz arra írni-olvasni tudó, felnőtt embereket, hogy húszéves erotikus fotókat pornográfnak bélyegezzenek? A szexualitáshoz fűződő patológiás viszonynak olyan nyomorúságos bizonyítványa ez, ami semmiképp sem a nyilvánosságra – legfeljebb egy jól képzett terapeutára – tartozik. A bűntény végső stációja gyanánt pedig Tóbiás József és Rába Tímea kiskorú lányát ebbe a mocsokba belerángatni: álságosan azon aggodalmaskodni, hogy vajon az anyjának a pornográf, vagy az apjának a politikusi ambícióit követi majd – nos, ez annyira hitvány és gyáva húzás, ami még a Charlie Hebdóba se férne be. Mert a Charlie Hebdo simán van ennyire primitív vagy aljas, viszont mindig egyenes, és soha nem képmutató. Ha a 888 valóban konzervatív orgánum, már csak az a kérdés, hogy a szerkesztői vajon konzerválnak-e benne mást is az irigységen, a leskelődésen, a kárörömön, a frusztrált törzsi gyűlöleten meg az oktalan proli dühön kívül. Ahhoz persze kétség sem fér, hogy a fenti értékeket konzerválni kell. Miből él majd a Miniszterelnök úr népe, ha megromlanak?
Abban az országban, ahol Orbán néhány nyaralási fotójának a kiszivárgása pár éve még széles körű felháborodást keltett, a konzervatív újságírás mibenlétét foghegyről oktató közéleti fenevadak nyíltan és brutálisan mennek családra, mennek gyerekre meg torokra, oda, ahol fáj, oda, ahol a préda védtelen. Összehasonlíthatatlanul megalapozatlanabb és aljasabb módon, mint ami az önmaga lábán táncikáló Orbán Ráhel vagyonosodása vagy a kormányfők és államfők közt vb-döntőt néző Orbán Gáspár szereptévesztése kapcsán történt. Rába Tímea erotikus modell volt. Most háromgyermekes anya. Az előbbin nincs mit szégyellni, az utóbbit érdemes tiszteletben tartani. Feltéve, ha az ember tényleg keresztény. Vagy konzervatív. Vagy mondjuk tisztességes. A férje bőven elég támadási felületet szolgáltat, ha a 888.hu szerkesztőségében valakinek esetleg az a tévképzete támad, hogy ő a Fidesz valós ellenfele.
Egyre ritkábban találok olyan cikket a 444-en, amivel egyet tudok érteni. Ritkán találok ilyet a 888-on is. Csakhogy a 444-en bármilyen irreális, ostoba vagy gyűlöletkeltő írás jelenik is meg, afelől sosincs kétségem, hogy aki írta, komolyan gondolta. A 888 úgy lett a 444 ellenpontja, hogy az azt gyártó véleménybűnözők csakis cinizmust, kokainizmust és pszichopátiát raknak fedezet gyanánt a cikkeik mögé, mert egyáltalán nincs semmi, amiben higgyenek. Csak pénz és hatalom. Egyetlen kérdés maradt: vajon szándékosan engedték szabadon a farkasokat, vagy nem tudják őket féken tartani?”